2017. 02. 21., kedd, 17:29
A Rakonczai-testvérek neve fogalom a magyar könnyűzenei életben. A két, tehetséges zenész 1997-től a 2000-es évek második feléig több saját slágerrel is megörvendeztette a közönséget. Beszélgetőpartnerünk: Rakonczai Imre előadóművész, zenész, zeneszerző.
A közös formáció ugyan már nem létezik, de a fiúk nem szakadtak el a zenei pályától, az idősebb fivér, Imre egészen különleges, de egyre népszerűbb vonalát műveli a szórakoztatásnak: egy szál zongorával és énekhangjával kápráztatja el a közönséget, így a kaposváriakat is.
A focipályáról indultál és a mikrofon mögött kötöttél ki. Hogyan jött ez a váltás az életedbe?
Gyerekkorom óta futballjátékosnak készültem, és 24-25 éves koromig hivatásszerűen fociztam. A Fradiban nevelkedtem, ott lettem ifjúsági és junior magyar bajnok, de úgy hozta a sors, hogy egy sérülés miatt abba kellett hagynom a játékot, azon a szinten már nem tudtam művelni, ahogyan szerettem volna. Közben a zene is nagyon közel állt hozzám, 14 éves koromtól zongorázni tanultam, így ez váltotta fel a focit az életemben.
És jött a V.I.P., és ezzel együtt az ismertség…
Így van, testvéremmel, Viktorral, valamint Rácz Gergővel és Józsa Alex-szel közösen alkottuk az együttest, ami 1997-ben alakult. Négy nagylemezt adtunk ki, és mi képviseltük hazánkat 1997-ben az Eurovíziós Dalfesztiválon. Így visszaemlékezve, megvolt ennek a korszaknak is a jó része, sőt, jobbára csak jó része volt, aztán négy év után véget ért ez a közös munka. Utána az öcsémmel megalakítottuk az R-Port nevű formációt, két nagylemezt adtunk ki, és nagyon sok fellépésünk volt a következő 4-5 évben.
Egy ideje pedig a bárzene irányába fordultál, ami meglehetősen más világ, mint az előzmények.
Teljesen véletlenül jött ez a dolog, amikor Budapesten betévedtem egy pianó-bárba, ahol le lehetett ülni a zongorához játszani, énekelni. Végül a tulajdonos kérdezte meg, hogy lenne-e kedvem náluk zongorázni, mert szerinte tetszett a vendégeknek, amit csinálok. Innen fejlődött ez a dolog mára odáig, hogy egy 1200 férőhelyes szórakozóhelyen zenélek, általában teltház előtt. Ez azt bizonyítja, ami számomra is meglepő volt, hogy egy szál zongorával és énekkel is lehet egyszerre ennyi embert szórakoztatni. Persze ennek ellenére a fellépéseim nagy része kisebb közönségnek szól.
Sok helyről kapsz megkeresést?
Igen, egyre több elegáns étteremtől kapok felkérést, de zenélek esküvőkön, rendezvényeken, bálokon és születésnapokon, tehát elég színes a felhozatal. Így kerültem Kaposvárra is, ahová hamarosan másodszorra érkezem majd egy étterem meghívására.
Milyen zenék szerepelnek a repertoáron?
Vannak olyan alapdalok, melyek a ’60-as, ’70-es és ’80-as években születtek, gondolok itt Máté Péter, Szécsi Pál, Cserháti Zsuzsa, Ihász Gábor dalaira. Általában ezek között vannak azok a muzsikák, amiket minden alkalommal vár a közönség. Ezeken kívül figyelem azokat a ’90-es évekbeli, vagy éppen most aktuális muzsikákat, amiket át lehet hangszerelni zongorára. Tíz évvel ezelőtt mintegy 30 dal szerepelt a listámon, ez mára 600-700-ra duzzadt. Ez a mennyiség kényelmesen elég ahhoz, hogy akár egész estén át kitartson.
A közönség igényei mennyire mérvadóak?
Abszolút azok: figyelembe kell venni egyrészt a rendezvény jellegét, ha vannak külföldi vendégek, akkor énekelek külföldi dalokat is, de ugyanígy befolyásoló tényező a közönség korosztálya. Legutóbb Genfben játszottam egy magyar bálon, ahol 40 fölötti vendégek mulattak, nekik úgy alakítottam a zenei kínálatot, hogy visszanyúltam az előbb említett, akár 50 évvel ezelőtti dalokhoz.
Egyedül dolgozol vagy van segítséged?
Az öcsém az első számú mentorom, aki a nagyobb fellépésekre mindig elkísér, elsősorban azért, hogy a hangzást ellenőrizze, hogy biztosan jól szóljon minden. Ő az, akiben tökéletesen megbízom ezen a téren, illetve ebben az egyedüli felállásban már három nagylemezt készítettem, melyek zenei anyagát ő hangszerelte, az ő stúdiójában vettük fel a dalokat, ő az, akivel a fontosabb kérdésekben egyeztetek.
