2017. 02. 07., kedd, 14:01
Egy kattintással is közelebb kerülhet Kaposvár ahhoz, hogy önkormányzati kategóriában megnyerje az Energy Globe Magyarország díjat. A város a buszflottáját nevezte a nemzetközi megmérettetés hazai versenyére, és önkormányzati kategóriában bejutott a három, közönségszavazásra bocsátott projekt közé. A nyertes önkormányzat egy ÖKO-játszóteret nyerhet.
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, 2016 őszén kapcsolódott be hazánk először a nemzetközi Energy Globe Award programba. Itthon 3 kategóriában hirdették meg először a pályázatot, majd a következő évek során több kategóriával is kiegészül a nemzetközi versenynek megfelelően.
A díj arra ösztönzi a hazai vállalatokat, önkormányzatokat, valamint a civil és oktatási szervezeteket, hogy mutassák be innovatív projektjeiket, amelyek hozzájárulnak a fenntarthatósághoz és az energia megőrzéshez. Kaposvár a buszflottájával eddig sikeresen pályázott, bekerült a bíráló bizottság által kiválasztott három önkormányzat közé, melyekre a közönség szavazhat.
A kategóriánként a legtöbb szavazatot elnyerő pályázót 3 millió forint értékű projekttámogatással, az önkormányzati kategória esetében pedig egy fenntartható játszótérrel díjaznak. A közönség szavazatai döntik el azt is, hogy melyik pályázó képviselheti hazánkat a nemzetközi mezőnyben.
Kaposvár a 2015 őszén szolgálatba állított vadonatúj, gázzal üzemelő buszparkkal pályázott. A fenntartható városi közlekedés érdekében 40 darab CNG üzemű modern, környezetkímélő autóbuszt vásárolt a város, melyek üzemeltetési költsége is kevesebb, mint a régi buszoké.
Az Energy Globe díj bíráló bizottsága külön értékelte, hogy a város vezetése bevonta a lakosságot is a projektbe azzal, hogy a buszok oldalán megjelenő kaposvári kötődésű híres emberekről ők szavazhatnak. A beruházás jól példázza, hogyan tud egy helyi vállalat és az önkormányzat közösen tenni a környezet megóvásáért és a helyi lakosok életszínvonalért.
Szavazni az energy-globe.hu/kozonsegszavazas weboldalon lehet február 13-án, hétfő éjfélig lehet. Kattintson ön is városunkra, hogy ÖKO-játszótérre gazdagodhasson Kaposvár, és hogy egy újabb nemzetközi versenyen képviselhesse hazánkat!