A csütörtöki nap rendőrségi mérlege Somogyban

2017. 02. 03., péntek, 08:26

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 2 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek könnyű sérüléssel végződtek. A kaposvári rendőrök február 2-án két bírság meg nem fizetése miatt körözött személlyel szemben intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 7 személyt fogott el, közülük 3 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A rendőrök 13 személyt állítottak elő, köztük 4 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 8 esetben foganatosítottak.

A körzeti megbízottak február 2-án 12 óra 10 perckor egy segesdi ingatlannál igazoltattak egy 20 éves helyi lakost. Megállapították, hogy a férfi ellen a Kaposvári Törvényszék garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogatóparancsot bocsátott ki. A rendőrök L. Rolandot elfogták és előállították a Nagyatádi Rendőrkapitányságra, majd bűnügyi őrizetbe vették.

A kaposvári rendőrök február 2-án két bírság meg nem fizetése miatt körözött személlyel szemben intézkedtek. A 19 éves S. Kevint és a 43 éves H. Pétert a városban fogták el. Az egyenruhások a kaposvári és a büssüi lakost a Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe vitték.

Ezeket olvasta már?