Megkezdődött a Csiky felújítása

2017. 01. 05., csütörtök, 10:59

Hosszas előkészítő munka után a mai napon megtörtént a Csiky Gergely Színház munkaterület átadása. A város elhatározása és a kormány döntése alapján immáron nem csak a tervezési és kutatási, hanem a kivitelezési munkák is megkezdődnek - tudtuk meg a Városháza sajtószóvivőjétől.

A mai naptól a színház területe munkaterület, a kivitelező megkezdi a felvonulást és a bontási majd építési munkákat.

Ugyanakkor a bontással járó előkészületek már november elején elindultak. Első lépésként elbontásra került a “Táncoló pár” c. Zsolnay szökőkút, majd december eleje óta a szerkezeti feltárások, a festőrestaurátori és a kőszobrászati kutatások folynak az épületben.

A Városháza ígérete szerint időszakosan tájékoztatni fogja a közvéleményt az építkezés előrehaladtáról és lehetőséget biztosít majd előre egyeztetett időpontokban az építkezés megtekintésére is.

A kivitelezés befejezésének tervezett időpontja 2018 utolsó negyedéve.

Ezeket olvasta már?