2016. 10. 30., vasárnap, 18:10
Épített laktanyát, falumúzeumot, idősotthonokat és templomokat. Rendbe hozott több mint száz műemléket, megmentett jó néhány épületet, írt egypár könyvet és részt vett több civil szervezet megalakulásában. Ami elismerést és díjat építész kaphat, azt ő mind megkapta. Szigetvári György Ybl-díjas építészt életéről és pályájáról kérdeztük.
Ezt az interjút Springmann Andrea készítette és a Kapos Extrában jelent meg 2011. októberében.
Istvándiban született, de erdélyi származású.
Édesapám révén tartom magam erdélyinek, apai vonalon a család Erdélyben is maradt. 1933-ban jöttünk Kaposvárra, mert itt volt gimnázium. Édesapám akkor már nem élt. 1936-ban kerültem a Somssich Gimnáziumba, amely akkoriban még nyolcosztályos volt. Öt generáció járt a családunkból a gimnáziumba, nagyapám testvére, fia, jómagam és az öcsém, a lányom és az unokám. Csodálatos iskola volt, sok szép emléket őrzök ebből az időből.
Mikor kezdte el érdekelni az építészet?
Egyrészt volt építész a családban, másrészt engem érdekelt a római és a görög antik építészet. 7. osztályos voltam, akkor döntöttem úgy, hogy építész leszek. Jelesen érettségiztem, felvettek a Műszaki Egyetemre, ahol felejthetetlen professzoraim voltak. Úgy végeztem, hogy már harmadévesen állásom volt Pesten, az építési igazgatóságon. De a családom, a szívem, minden idehúzott Kaposvárra. Akkor alakult a Somogy Megyei Építőipari Vállalat, megkerestek, hogy nekem diplomám van, jöjjek le. Én már udvaroltam a feleségemnek, és amikor 1950-ben visszajöttem, májusban össze is házasodtunk.
Milyen volt akkor építésznek lenni?
Az volt az építőipar hőskora. Nem volt gépesítés, kézzel hordtuk a téglát. Abban az időben kivitelezőként dolgoztam, 1400-1500 embert kellett megmozgatnom egy-egy építkezésen. Sokat tanultam főpalléromtól, Lukács Jánostól. Az első munkám a laktanya felépítése volt, ahol azt az ukázt kaptam, hogy vagy elkészül október 15-re, és akkor kitüntetnek, vagy elbúcsúzhatok az életemtől. Sajnos abban az időben ez mindennapos fenyegetésnek számított. Mindenesetre itt vagyok, és teljesítették, amit ígértek, mert én lettem a legfiatalabb az országban, akit Munka Érdemrenddel tüntettek ki. Utána kineveztek a SÁÉV főmérnökének.
Az építészet mellett mindig aktív közéleti szerepet töltött be.
1956-ban jött a tragédia, a munkástanács elnöke lettem. Minket sosem kérdeznek arról, hogy mi történt akkor. A történelmi tévedések korát éljük. Ha én Pestre megyek, mindig kimegyek a Corvin közbe, a pesti srácok emlékére mindig viszek virágot. Ők csinálták a forradalmat. Engem azután elbocsátottak, de van egy olasz mondás, miszerint bajban ismerszik meg a barát. Felhívott Pécsről egy jó barátom, aki több állást is ajánlott nekem, mindegyik vezető állás volt, végül a Baranyatervhez mentem. Három évig voltam ott, akkor indult a Somogyterv és visszahívtak. 25 év után onnan mentem nyugdíjba.
Mennyire befolyásolta az akkori politika a szakmát?
Itt szörnyű uralom volt a szocreál stílus, szerencsére Kaposváron kevés ilyen épület van. Rájöttünk arra is, hogy a panel nem való az embereknek, ezért ehelyett inkább a belváros rekonstrukcióját támogattuk abban az időben. Zömmel műemlékekkel foglalkoztam akkor, mintegy 106-ot rendbe is hoztunk a megyében, így lettem a Műemléki Albizottság elnöke. Közben a nyugati országok teljesen elmentek az építészetben. Én a Bauhaus-on nevelkedtem, és a csapatommal a Makovecz-féle stílust helyeztük előtérbe, ez a jövő, nem más. A Szennai Falumúzeumért kapott Európa Nostra-díjunkat nem engedték átvenni, mert az a Nyugat által adott elismerés volt. Megcsináltuk Szántódpusztát, Hollókőt, Grábócot (ortodox templom Bonyhád mellett). A Müncheni Virágkiállításra a magyar portát mi terveztük L. Szabó Tündével, két díjat is hoztunk onnan.
Nyugdíjba vonulása után egyre több feladatot kapott, főleg templomok építésére.
Először Somogyjádon egy katolikus templomot újítottunk föl és a megmentett műemlékek zöme is katolikus. Sajnos tőlük nem kaptam annyi szeretetet és elismerést, mint a református egyháztól, akik Lorántffy Zsuzsanna emlékéremmel ismerték el munkámat. Sok református templomot építettem és újítottam fel, a hívekkel fantasztikus együttműködésben volt részem. Közben megépítettük Csertánotthont, Taszáron az Ikavalvi otthont, Mezőörsön a 45 férőhelyes idősek otthonát. Elkészült Marcaliban egy kis imaház, megcsináltuk az egyház segítségével a balatonfenyvesi ifjúsági tábort. Életem főműve azonban a hidasi templom. Az Andrásfalváról elűzött székelyek, akik már Hidason élnek, mintegy hatszázan, azt kérték tőlem, hogy tervezzek és építsünk egy szép helyi templomot Hidason. Pár éve készült el. A toronyórát én vettem rá. Sajnos az avatása előtti éjjelen halt meg a feleségem, nem is akartam elmenni az ünnepségre, de nagyon vártak, és nem hagyhattam őket cserben.
Miért tartja fontosnak ma is a közéletben való aktív részvételt?
Ha valaki csak a szakmájával foglalkozik, elszigetelődik. Ha benne van a közösségi életben, másképpen nézi a dolgokat. A civileknek nagy szerepük lenne a politikában, ha engednék, hiszen ott a tömeg. A tömegnek kellene irányítania a politikát és nem fordítva. Szereteten alapuló összefogásra lenne szükség, ehelyett egymás sértegetése, bántása folyik. Aki egyszer hazudott, annak másodszor már nem hisznek. Szerencsére a családban megtaláltam a nyugalmat, van egy csodálatos lányom, aki most lesz hatvan éves, egy fantasztikus unokám és két dédunokám. Most mutatják be a Festők Városa rendezvényen nyolcadik könyvemet. Sikeres ember vagyok.