13 milliárd forintból fejlődhet Kaposvár gazdasága

2016. 10. 26., szerda, 17:25

12 milliárd 937 millió forint jut majd gazdaságfejlesztésre 2020-ig – jelentette be Szita Károly polgármester a kaposvári Gazdasági Konferencián. Hozzátette, 2017-től új kedvezményeket ad a város a helyi vállalkozásoknak, annak érdekében, hogy együtt dolgozva, közös munkával tudjon fejlődni Kaposvár.

Ha a gazdaság erős, akkor a város is az – jelentette ki a polgármester. Ahhoz, hogy még erősebbek legyünk, a legfontosabb dolog, hogy fejlődjenek a helyi cégek. A gazdaságfejlesztési stratégiánk – ahogyan a korábban bejelentett Kismamaprogram is –, azt a célt szolgája, hogy nőjön Kaposvár népessége, a helyiek közül mindenki dolgozhasson, aki akar, a szakképzett munkaerő hiányát pedig megoldjuk, méghozzá úgy, hogy a hozzánk érkező szakemberek le is telepedjenek nálunk

-hangsúlyozta előadásában Szita Károly.

Mindamellett, hogy az önkormányzat – az állami támogatásokon túl – eddig is próbálta segíteni a helyi vállalkozásokat, jövőre újabb engedményeket fog biztosítani, így például a kutatási és fejlesztési tevékenységet végzők, az eddigieken felül további tíz százalékos iparűzési adó kedvezményt kaphatnak, azok a cégek pedig, akik beruházásaikkal újabb munkahelyeket hoznak létre, pénzbeli járandóságot, álláshelyenként 500 ezer forintot kapnak. Az önkormányzati tulajdonú területek vételárából egy beruházás esetén a város félmillió forintot elenged, minden egyes, újonnan létrehozott álláshelyért cserébe.

Új ipari parkok fognak létesülni Kaposváron, négy már meglévő ipari terület megújul a közeljövőben, inkubátorház lesz a kórház egykori déli tömbjének helyén. A közlekedésfejlesztés is kiemelt része a következő éveknek: megépül a négysávos 67-es gyorsút, amely elkerüli majd a településeket, fejlesztik a vasúti közlekedést Budapest és Fonyód irányába is, Kaposváron új autóbusz-telephely és közlekedési központ lesz, de a kerékpárutak száma is nőni fog.

A hiányszakmában dolgozó, 35 év alatti fiatalok a várostól egy éven át havonta százezer forint többletfizetést kapnak, szakemberlakásokat alakítanak ki – szám szerint 30-at –, de az ideérkezők kedvezményesen, akár ingyen is hozzájuthatnak önkormányzati tulajdonú építési telekhez, ötmillió forintig. A jövőben a szakmunkát tanuló diákok is pályázhatnak majd a „Kaposvár számít rád” ösztöndíjra, a város fontos célja az is, hogy megtartsa a szakképzett munkaerőt.

Szabó Krisztián, a Szabó Fogaskerékgyártó Kft. gazdasági igazgatója a városi infrastruktúrával és az abban rejlő lehetőségekkel indította beszédét. Visszatekintett a válság nehézségeire és a kilábalás folyamatára. Az uniós támogatások buktatói után a munkaerőhiánnyal kapcsolatban a vállalkozó megjegyezte, hogy nemcsak globális kihívásokkal kell Kaposvárnak szembenéznie, hanem az országon belül is vonzó lakóhelynek kell maradnia.
Gelencsér Attila Kaposvár országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program kertében 20 milliárd forintot kell Kaposvárra hozni.

A politikus a 2017-ben induló, több éves járulékcsökkentési programról elmondta: annak egyik feltétele a béremelési kötelezettség, vagyis a munkáltatók nem nyelhetik le az alacsonyabb szociális hozzájárulási adó miatt keletkező megtakarítást, azt, vagy annak egy részét át kell engedniük a dolgozóknak.

A konferencián Csepreghy Nándor miniszterhelyettes a szuverén magyar gazdaság megteremtésének lehetőségéről, a piaci és állami foglalkoztatás átrendeződéséről, és a hazai vállalkozások helyzetbe hozásáról tartott előadást. 

Ezeket olvasta már?