Látványos fényfestéssel készülnek október 23-ára

2016. 10. 18., kedd, 06:38

Vasárnap este 18 órakor színesbe borul a Városháza, közben pedig egy előadást is láthat a közönség a Csiky színészeinek közreműködésével a Kossuth téren.

Az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából Kaposvár Város Önkormányzata pályázatot hirdetett a Városháza fénnyel való megfestésére "Fénnyel elmondva, fénnyel megfestve" címmel, a FényHangÁr csapat szervezésében.

A pályázatra olyan audiovizuális mapping alkotásokat vártak, amelyek sajátos művészeti eszközeikkel az 1956-os forradalmat idézik fel. A verseny komolyságát jelzi, hogy készült az épületről egy 3D-s modell is, ami alapján a jelentkezők meg tudták tervezni az alkotásaikat. A videókat két nagy teljesítményű projektorral vetítik majd a falakra.

Október 23-án vasárnap tehát érdemes a Kossuth térre látogatni,

hiszen 18 órától Sarkadi Kiss János rendezésében "A Magyar Forradalom. Kovács Jancsi 12 éves kisdiák naplója. 1956." címmel színpadi előadást mutatnak be a Csikys színészek (Érsek-Obádovics Mercédesz, Szvetnyik Kata, Fándly Csaba, Mohácsi Norbert, György-Horváth Zente) a Somogy Táncegyüttes, a Vikár Béla Vegyeskar és a Kultur Találka együttes közreműködésével, közben pedig a FényHangÁr csapata vetíti meg a felületet.

Az előadás után, illetve november 4-én 18 órától a verseny győzteseinek videói kerülnek levetítésre.

Korábban már volt hasonló attrakció, akkor így nézett ki.

Facebook esemény itt.

Cikkünk kezdőképe Sirinut Euaungkanakul eredeti fotójából készült illusztráció, a valóságban ennél sokkal látványosabb lesz a vetítés, ne hagyja ki!

Ezeket olvasta már?