2016. 10. 17., hétfő, 15:57
„A forradalom első kézből, ’56 ahogy valójában történt” címmel nyílt vándorkiállítás hétfőn az Eötvös Lóránd Műszaki Szakközépiskolában. A 60 évvel ezelőtti forradalom eseményeit megörökítő képek szemlélése előtt az iskola diákjai rendhagyó történelemórán is részt vehettek.
"Bizonyára a történelemórákon sokat tanultok 1956-ról, és itt Kaposváron is sokat teszünk azért, hogy megemlékezzünk a forradalom és szabadságharc 60. évfordulójáról. Ám semmi sem lehet olyan hiteles, mint amikor az egykori résztvevők beszélnek ezekről az eseményekről. Schrötter Tibor pedig egy pesti srác volt"
– ezekkel a szavakkal vezette fel az egykori forradalmár szavait Dér Tamás, Kaposvár alpolgármestere.
Schrötter Tibor megpróbáltatásainak története 1950-ben kezdődött. Ekkor még 17 esztendős sem volt, amikor egy éjjel az ávósok elvitték, bár igazi munkáscsaládból származott, ám, mint fogalmazott, voltak elvei. A kihallgatások alatt az egyik ávós tiszt közölte vele: a bőröddel sem kell elszámolnunk. S bár később aláíratták vele, hogy semmiféle fizikai bántalmazásnak nem volt kitéve, és minden a törvényeknek megfelelően zajlott, az „emlékei felfrissítése” érdekében szögeket szúrtak a körömágya alá. Később egy bányában dolgozott a többi politikai elítélttel és a civil vájárokkal együtt, akik elmondása szerint rendkívül derék emberek voltak, és ahol csak tudták, enyhítették a rabok helyzetét. Holott itt még mindig jobb volt, mint az ÁVH felügyelete alatt, hiszen annak érdekében, hogy dolgozni tudjanak, kaptak rendesen enni, és aludni is hagyták őket. 1954-ben kapta meg szabadulólevelét, ám szerették volna ha besúgókén segíti a rendszert, ám ő nemet mondott. Ekkor szigorított rendőri felügyelet alá helyezték, ami annyit jelentett, hogy csupán ½ órával a munkakezdés előtt hagyhatta el a szállását, és ugyanígy vissza is kellett érkeznie.
Később munkaszolgálatos katonaként érte utol a forradalom híre, amire bányásztársaival együtt a fővárosba sietett, ahol jelentkezett nemzetőrnek. - Soha annyi boldog embert nem láttam, mint azokban a napokban – fogalmazott.
Ekkor találkozott a később kivégzett Mansfeld Péterrel, is, aki akkor még annyi idős sem volt, mint amikor őt letartóztatták. Mivel a keze megsérült, október 29-én eszméletlenül került kórházba. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, Veronikával, aki ápolónőként segítette a forradalom ügyét. A pufajkások későbbi tisztogatásait, amelyet a lőtt sebbel kezelt betegek között végeztek megúszta, de többedmagával együtt készült arra, hogy márciusban újrakezdhetik, amit a szovjet tankok novemberben eltiportak. Ám erre Kádár és a rendszer más elnyomói is készültek, ezért került sor a forradalom leverését követő sortüzekre.
1957 őszén vette feleségül Veronikát, és már úton volt a gyermek is, amikor 1958-ban mindkettőjüket letartóztatták. A folyamatos ütlegek során több mint tíz fogát kiverték, egy gerincsérülés miatt pedig a bal lába lebénult. Ennek ellenére ekkor is aláíratták vele, hogy nem bántották, és hamisított bizonyítékok alapján akarták elítélni. A legrosszabb azonban csak ezután következett. A tárgyalás során nem ismert rá feleségére. Az életvidám, várandós fiatalasszony helyett, egy megtört, idegileg zavarodott nő lépett be a terembe. Akkor döntötte el, hogy mindent magára vállal. 2,5 év után közkegyelemmel szabadult, eközben a felesége az idegszanatóriumban volt. Ám ekkor kiderült, hogy Veronika nem folytathatja az iskolát, és többé gyermeke sem lehet. Még aznap a vonat elé vetette magát.
Hívő ember vagyok, ám ima közben nem tudom kimondani, hogy megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek. Hogyan? A hazámért, a feleségemért, a meg sem született gyermekemért? – fejezte be a történetet, a könnyeivel küszködve.
