2016. 10. 05., szerda, 11:14
Felfeszítette egy faház oldalát Kaposfőn P. I. helyi lakos, ahonnan három horgászbotot és orsókat tulajdonított el. Az eljárás során a rendőrök azonosítottak és elfogták a 22 éves elkövetőt. A férfi az egyik ellopott botot elajándékozta, a másikat elcserélte, a harmadikat pedig megtartotta és az emésztőgödörbe rejtette.
A Kadarkúti Rendőrőrs 3 rendbeli lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy kaposfői lakos ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint Kaposfő külterületén egy horgásztó melletti faház oldalát feszítette fel szeptember 25-én 17 óra és október 1-jén 15 óra között ismeretlen tettes, ahonnan három horgászbotot és orsókat tulajdonított el. Az eljárás során felmerült adatok alapján a rendőrök azonosítottak és október 4-én elfogtak egy 22 éves férfit, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható. P. I.-t a körzeti megbízottak a rendőrőrsre előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.
A férfi elmondta a rendőröknek, hogy az egyik ellopott botot elajándékozta, a másikat elcserélte, a harmadikat pedig megtartotta és az emésztőgödörbe rejtette. Az egyenruhások mindhárom botot megtalálták és lefoglalták, azokat tulajdonosaiknak a későbbiekben visszaadják. A gyanúsított az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.