2016. 10. 03., hétfő, 08:08
A Magyar Közlöny pénteki számában megjelent határozat szerint 2016-ban 1 milliárd 420 millió forintból megkezdhető a projekt megvalósítása. A fennmaradó összeget a következő években, az átépítés előrehaladásához mérten, ütemezetten folyósítják.
A szeptember 29-i Magyar Közlönyben megjelent 1529/2016. (IX. 29.) kormány határozat szerint tehát 2017-ben újabb 2,4, 2018-ban pedig 5,1 milliárd forint áll majd rendelkezésre. A Csiky vezetése már gőzerővel készül arra az eshetőségre, hogy ha eljön az idő, költöznek. Úgy tudjuk, az igazgatás, az adminisztratív dolgozók és a varroda is már átköltözött a színház melletti épületbe. Az Együd Árpád Kulturális Központot már a nyáron felkészítették a teátrum fogadására, erről mi is készítettünk egy videót.
Mint ismert, 2015. október 9-én Orbán Viktorral kötött Kaposvár egy 120 milliárd forintos megállapodást, amelynek részeként 9 milliárd forintból felújítják a színházat.