2016. 08. 29., hétfő, 21:01
Csaknem 20 millió forintot költött volna egy okafogyottá vált népszavazás megtartására a kaposvári ellenzék, a Fidesz alkotta többség azonban ezt az összeget inkább járdák építésére és felújítására fordítja - derült ki a városi közgyűlés hétfő esti ülésén.
Az önkormányzat és a beruházó közötti júliusi szerződésbontás következtében a gumifeldolgozó ügyében indított népszavazási kezdeményezés okafogyottá vált. Az aláírásgyűjtők, illetve az aláírók többségének akarata már azzal teljesült, hogy Szita Károly kezdeményezte az eredeti állapot visszaállítását. Ezek után nyilvánvaló, hogy a referendum csaknem 20 millió forintos költsége ablakon kidobott pénz lenne.
A polgármester éppen ezért arra kérte a város jegyzőjét, hogy vizsgálja meg, elállhat-e jogszerűen az önkormányzat a népszavazás elrendelésétől vagy sem. Dr. Csillag Gábor jogi álláspontja szerint a közpénzek felelős elköltéséről szóló alkotmányos rendelkezés értelmében el lehet tekinteni az okafogyott népszavazás kiírásától.
A népszavazást kezdeményező Pintér Attila szocialista képviselő ugyanakkor a népszavazás elrendelése mellett érvelt, szerinte erre jogszabály kötelezi az önkormányzatot. Az ellenzéki pártok már augusztus elején, közös sajtóközleményükben egyértelművé tették, a szerződésbontás ellenére is lenne értelme annak, ha a kaposváriak az urnák elé járulhatnának.
A fideszes dr. Pintér Rómeó a szocialista képviselő szavaira reagálva elmondta: az ellenzék ugyanazt csinálja ebben az ügyben, amit korábban is, az okafogyottá vált népszavazással a politikai cirkuszt kívánja fenntartani.
A hozzászólások után a közgyűlési többség végül úgy döntött, hogy nem rendeli el a népszavazást, ehelyett a következő napirendi pontban megjelölte azokat a fejlesztéseket, amelyekre a 20 millió forintot el kívánja költeni. Ennek eredményeként a következő közgyűlésen eldőlhet, hogy pontosan mely utak és járdák újulhatnak meg a pénzből.
Az ellenzék a népszavazásról szóló előterjesztésről végül nem szavazott...