2016. 07. 22., péntek, 12:19
Megszavazta a kaposvári rendkívüli közgyűlés, így már biztos, hogy nem épül meg a Kaposvár határába tervezett gumihulladék-feldolgozó üzem.
Szita Károly polgármester a testület ülésén elmondta, hogy a kérdés megosztotta a kaposváriak erős közösségét. S ő mint polgármester ezt nem engedheti meg. Az ő dolga, hogy ezt a megosztottságot megszüntesse, ezért került a napirendipont a közgyűlés elé. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is hisz abban, hogy a környezetvédelmi beruházások jelentik a jövőt, mert attól, hogy nem látjuk a szemetet, az még ugyanúgy veszélyt jelent ránk.
A Fidelitas a közgyűlés után közleményt adott ki: |
Megértéssel vesszük tudomásul a Homatech Recycling Zrt. döntését, mely szerint visszalépnek a gumihulladék-feldolgozó megépítésétől. Az a politikai hecckampány, amit a kaposvári ellenzéki pártok – az MSZP, a DK, az Együtt, a magát zöldpártnak tekintő LMP és a Jobbik – keltettek a beruházás körül, szinte ellehetetlenítette a feldolgozó megépítését, miközben a Magyar Tudományos Akadémia, európai uniós és környezetvédő szervezetek is megfelelőnek minősítették a technológiát. A kisstílű politikai haszonszerzés reményében az említett pártok nem riadtak vissza a hazugságoktól, a pánikkeltéstől, vagy a lejárató kampánytól sem. De szégyenletes az a magatartás is, amit a sajtó egyes képviselői megvalósítottak, segédkezve a hazugságok terjesztésében, a riogatásban, az egyéni haszonlesésben. Ezek a szereplők együttesen több milliárd forinttal rövidítették meg a közösség pénztárcáját, legkevesebb ötven embertől zárták el a folyamatos munkalehetőséget. Elérték azt is, hogy a hulladék nem feldolgozásra, hanem felhalmozásra kerül, vagy éppen – egyre nagyobb mennyiségben – szétszórva szennyezi a környezetünket mintegy 300 esztendőn keresztül, kitéve erős környezeti ártalmaknak az utánunk következő generációkat, gyermekeinket, unokáinkat is. |
Fidelitas kaposvári szervezete |
Az ellenzéki pártok délután közös sajtóközleményben reagáltak a mai közgyűlés után a döntésről.