A nemzet történészére, Kanyar Józsefre emlékeztek

2016. 06. 01., szerda, 11:25

A nemzet történészének tiszteletére szerveztek emlékkonferenciát szerdán, a kaposvári Városházán. Kanyar József idén lenne 100 éves ugyanis 1916. április 29-én született Kaposújlakon. 36 éven keresztül volt a kaposvári levéltár igazgatója.

A kaposmérői református elemi népiskola hat osztályának elvégzése után, az egykori kaposvári Somssich Pál Főgimnáziumban érettségizett. A Budapesti Teológiai Akadémián lelkészi oklevelet, majd levelező úton tovább tanulva tanítói és jogi diplomát szerzett. 

1948-ban került Kaposvárra, ahol rövid ideig a megyei könyvtárban dolgozott, majd még ebben az évben munkahelyet váltott: a levéltárba helyezték, ahol l95o-től nyugdíjazásig, l986-ig ő töltötte be az igazgatói tisztet. Ez idő alatt mind közéleti, mind tudományszervező tevékenysége révén maradandó nyomot hagyott a megye szellemi életében: népi együttest vezetett, tudósklubot szervezett, kiadvány sorozatokat indított, könyveket, folyóiratokat szerkesztett.

Elévülhetetlen érdemei vannak a somogyi honismereti mozgalom fellendítésében. Tollából 14 önálló kötet és csaknem félezer helytörténeti tanulmány, ismertető cikk született. Tudományos tevékenységének legszélesebb területe a megye művelődéstörténete volt. 1983-ban védte meg akadémiai doktori értekezését a Népoktatás a Dél-Dunántúlon a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet időszakában címmel. Széles körben ismert kötete a Harminc nemzedék vallomása Somogyról c. olvasókönyv. Budapesten, a Kerepesi temető urnafalában helyezték el hamvait.

Ezeket olvasta már?