Fidesz: mélyen elítéljük a kaposvári trianoni emlékmű meggyalázását!

2016. 05. 31., kedd, 09:07

Kaposvár 2010-ben Párkányi Raab Péter szobrának felállításával hitet tett a nemzeti összetartozás mellett. Ezt a hitet az sem fogja megtörni, ha valakik tudatlanságból, vagy ami annál is rosszabb, alantas provokációból meggyalázzák a trianoni emlékművünket - olvasható a Fidesz kaposvári elnöksége által kiadott közleményben.

"Tudjuk, hogy még ma is vannak közöttünk olyanok, akik szerint mernünk kell kicsiknek lenni, akik a határon túli magyarokra nem kívánt, utálatos teherként tekintenek, de mi Szabó Dezsővel szólva valljuk: minden magyar felelős minden magyarért. A nemzeti összetartozás napján, június negyedikén a Fidesz ott lesz a Berzsenyi parkban, mint ahogyan jelen leszünk minden egyes alkalommal, amikor nekünk, magyaroknak ki kell állnunk egymásért" - fogalmaz a Dér Tamás elnök által jegyzett közlemény.

MEGGYALÁZTÁK A KAPOSVÁRI TRIANON-EMLÉKMŰVET
A Berzsenyi parkban lévő szobrot fekete festékkel öntötték le ismeretlenek a nemzeti összetartozás napja előtt kevesebb mint egy héttel. Hétfői cikkünk.

 

Az aljas indulatok, vagy a primitív tudatlanság áldozatává vált a Trianon-emlékmű

"Az árokásásban kétségkívül jeleskedő, de állandóan toleranciáról prédikáló szélsőliberális szellemi kútmérgezők ténykedése nélkül bizonyára nem fajultak volna odáig a dolgok, hogy ne csak az elszakított területeken, hanem a csonkahonban is mindennapossá váljanak a hasonló magyarellenes atrocitások" - áll a Jobbik somogyi vezetőinek közleményében, amelyet a szoborrongálásra reagálva délután juttattak el lapunkhoz.

Ezeket olvasta már?