Hő- és pszichikai terhelés alatt a pincetűz oltásakor

2016. 05. 26., csütörtök, 07:05

A nemrégiben felszerelt tűzoltók részére szervezett tűzoltási gyakorlatot a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ma, az egykori tabi laktanya területén. A cél az volt, hogy a zárttéri tűz oltásában is gyakorlatot szerezzen az újonc állomány.

Egy 2500 négyzetméter alapterületű négyszintes lakóépület alagsorában valódi tűz keletkezett, s az éghető anyagok füstje beborította a helyiségeket, ellehetetlenítve a látást, tájékozódást. Az utóbbi időszakban szolgálatba lépő hivatásos és önkormányzati tűzoltók, valamint a megye „legfiatalabb” önállóan beavatkozó egyesülete néhány alkalommal vagy eddig egyáltalán nem találkoztak még hasonló helyzettel.

A beavatkozóknak a felderítés során számolniuk kellett a keletkező hőhatással is. A barcsi, nagyatádi, marcali, kaposvári, siófoki, böhönyei, kadarkúti, tabi, balatonboglári, csurgói és a törökkoppányi tűzoltóknak minden esetben sikerült megtalálnia a feltételezett sérültet a korom sötétségben, ahol csakis egymásra voltak utalva.

Ezért volt jó „tanuló pénz” a mai gyakorlat – mondta Wéber Antal tűzoltó dandártábornok. A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója elégedettségének adott hangot a felsorakozó állomány előtt.

A tábornok arra kérte a rajokat, hogy hasznosítsák az itt tanultakat. Vágvölgyi Balázs tűzoltó őrnagy, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat főtisztje értékelte a gyakorlat mozzanatait.

Ezeket olvasta már?