2016. 05. 13., péntek, 12:14
2014 második fele óta hazánkban a lakásárak folyamatosan emelkedő tendenciát mutatnak, ennek üteme azonban a tavalyi év végére jelentősen csökkent. A növekedés kezdete óta a lakóingatlanok megközelítőleg 28%-kal drágultak.
Nemcsak a lakásárak, hanem a kiadott építési engedélyek száma is nőtt, a tavalyi bővülés elérte a 30%-ot, az azt megelőző évhez viszonyítva. A lakáspiacon a válságot követő évek egyik legmagasabb forgalmát regisztrálták 2016 áprilisában. Ez a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva 4%-os emelkedést jelent, ha pedig az év hátralévő részében érvényesül a szezonalitás, az idei forgalom elérheti a 150 ezres nagyságrendet is.
A használt lakásoknál is népszerű a CSOK
Az év elején bevezetett 10+10 millió forintos támogatást jelentős érdeklődés övezi, a CSOK azonban a használt lakásokra felvehető összegek tekintetében is változásokat hozott. Az igénylők kis része él a 10+10 milliós támogatással, melynek egyik valószínű oka, hogy kevés a piacon elérhető új lakás. Az eladók igen magas árakon hirdetik ingatlanjaikat, egyes elemzések szerint azonban a növekedés csak az irányár és az eladási ár közötti különbség tekintetében volt meghatározó. Az érdeklődés és a vásárlási kedv jelentős, egy felmérés szerint a 18-59 éves korosztály mintegy ötöde tervez lakóingatlan vásárlást. A megkérdezettek többsége Közép-, illetve Nyugat-Magyarországra költözne.
Ingatlanpiaci változások Kaposváron
A válságot követő években a kaposvári ingatlanárak csökkenő tendenciát mutattak. A téglalakások átlagárai 2011. és 2014. július között 18%-ot estek, a családi házak és a panellakások tekintetében ez a mérséklődés kisebb mértékű -6-8% volt. A fellendülés mindegyik ingatlantípus esetén 2014 júliusa után mutatkozott, a legnagyobb ugrás a panel-illetve a téglalakások átlagos Ft/m2 áraiban következett be: 2014 nyara és 2016. január között az emelkedés mértéke 10-13%-os volt. Az idei év első negyedévében a családi házak, valamint a téglalakások 1%-kal, a panellakások pedig 8,5%-kal drágultak.
A Kaposváron eladó lakóingatlanok az országos és megyei viszonylathoz képest kedvezőbb áron érhetőek el, a környező városok árainál azonban 30-80%-kal drágábban juthatunk egy négyzetméternyi lakóingatlanhoz. A megyei árszínvonalnál téglalakásokba akár 45%-kal alacsonyabb áron költözhetünk, a kaposvári eladó családi házak, illetve a panellakások átlagárai viszont ehhez a szinthez közelítenek. 2016 áprilisában a családi házak átlagos négyzetméterenkénti ára 50 000-236 363 Ft, a téglalakásoké 126 744-224 875 Ft, a panellakásoké pedig 124 193-190 000 Ft között alakult.
Elemzők szerint a közeljövőben nem várható az ingatlanárak emelkedésének megtorpanása, sőt az új építésű lakások átadásával a tendencia fokozódhat. Kaposváron a 10+10 milliós feltéteknek megfelelő ingatlanok száma jelenleg igen szűkös, továbbá a megvásárlásukhoz többnyire önerőre vagy hitel felvételére is szükség van.