2016. 05. 04., szerda, 11:53
Szerető gazdira talált az első kutyus, azok közül, akiknek a Most Médiacsoport keres otthont.
- Mindenhol kerestünk már kiskutyát, de nem találtunk olyat, amely igazán tetszett. A múlt héten viszont megláttuk a néhány hónapos kutyusokból álló almot a Kapos Extrában. Felhívtuk a Kutyatár Természet- és Állatvédő Egyesületet, kimentünk a telepükre, ahol nagyon megtetszett nekünk ez a kis négylábú, és hazavittük – mondta el lapunknak Szerencsés Józsefné.
Az örökbefogadótól megtudtuk azt is, hogy pénteken vitték haza a kiskutyát, akit Macinak neveztek el. Már az első nap nagyon aranyos és éber volt, sőt már a házőrzést is gyakorolta egy kis ugatással. Azonban szemmel láthatólag hiányoztak neki a testvérei, ám hétfőre teljesen megszokta ezt az új helyzetet, és úgy tűnik, hamar megszerette új gazdáit.
A menhely valamennyi lakóját bemutatjuk a Kapos Extrában és a Kaposvár Most.hu (www.kaposvarmost.hu) oldalunkon.