2016. 04. 14., csütörtök, 18:29
A Nemzeti Együttműködési Alap legutóbbi kiírásán 220 somogyi civilszervezet több mint 150 millió forintot nyert. A civil szervezetek Somogy megyei munkájáról és azok támogatásáról tartott csütörtökön Kaposváron sajtótájékoztatót Fülöp Attila.
Az EMMI nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára elmondta: a somogyi civilek rendkívül aktívak a pályázatokon. A Nemzeti Együttműködési Alap legutóbbi kiírásán 220 somogyi civilszervezet több mint 150 millió forintot nyert. Ez arányaiban magasabb, mint az országos átlag.
Somogyban háromezer bejegyzett civil szervezet van, melynek a fele működik. Az egyesületek háromezer főt foglalkoztatnak és több mint négyszer annyi, 14 ezer önkéntessel dolgoznak.
A civilek legfontosabb feladata, hogy közösséget építsenek a településeken az önkormányzatokkal és a helyi erőkkel közösen- hangsúlyozta Fülöp Attila.
Gelencsér Attila, Kaposvár és környéke országgyűlési képviselője a rendezvényen bejelentette: júniusban Civil Parlamentet szervez a somogyi megyeszékhelyen, melyre választókörzetének valamennyi, több mint fél ezer civilszervezetét meghívja.
A Civil Parlament célja a társadalmi kommunikáció hatékonyságának növelése, a civil párbeszéd megerősítése, a szektorközi kapcsolatok fejlesztése, stratégiai partnerség kialakítása. A Parlament kiváló lehetőséget nyújt majd a civilmarketing eszköztárának megújítására, a jó gyakorlatok megismerésére, a tapasztalatcserére- mondta a képviselő.
Farkas Edit, Kaposvár aljegyzője elmondta: a civil szervezetek nagyon fontosak az önkormányzat számára, évente több millió forinttal támogatja őket a város.
A rendezvényen civil szervezetek is részt vettek, akik bemutatták tevékenységüket.