Súlyos testi sértés Kaposváron, lopás kísérlet Siófokon

2016. 04. 12., kedd, 10:03

Kaposváron, egy parkolóban április 11-én 8 óra körül egy 46 éves hetesi lakos előzetes szóváltást követően több alkalommal arcon és fejen ütött egy másik férfit. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

A Kaposvári Rendőrkapitányság nyomozói P. Tibort súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, aki az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.

A Siófoki Rendőrkapitányság lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást folytat egy berhidai lakos ellen. Április 11-én 10 óra körül egy siófoki áruházban a 21 éves fiatalember egy mobiltelefont vitt a próbafülkébe. A készülékről az áruvédelmi eszközt lefeszítette, majd a telefont a tartozékaival együtt az üzletben elrejtette azzal a szándékkal, hogy azokat a későbbiekben eltulajdonítja.

A biztonsági őr azonban cselekménye közben tetten érte és értesítette a rendőrséget. A helyszínre érkező körzeti megbízottaknak a férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését. Az egyenruhások K. Kálmánt elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A fiatalember az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.

Ezeket olvasta már?