2016. 01. 19., kedd, 16:35
Több száz tábla csokit kaptak kedden a Borostyánvirág Anyaotthon és a Nyitott Kapu Hajléktalan Gondozási Központ lakói. Az édességeket az idén tizedik alkalommal megrendezett Három Királyok túra résztvevői ajánlották fel nevezési díjként.
A Szeretem Kaposvárt Mozgalom és a Kaposfüredi Településrészi Önkormányzat hagyományosan vízkereszt környékén rendezte meg idén is a kirándulást a település környékén, ahová egy-egy csokival lehetett nevezni. A hónap elején több mint ötszázan vágtak neki a vidéknek, ám sokan nem csupán egy tábla édességet hoztak, sőt olyan is volt, hogy valaki Győrből küldött egy édes ajándékcsomagot.
- A túra nemcsak egy jó szabadidős elfoglaltságot jelent, hanem fontosnak tartjuk a közösségformáló hatását, és azt, hogy egy kis segítséget is tudunk nyújtani a rászorulóknak, akik ritkán jutnak édességhez a mindennapok során - fogalmazott Nagy Attila, a Kaposfüredi Településrészi Önkormányzat vezetője kedden, az adományok átadásakor.
A felajánlásokat a fedél nélküliek és az anyaotthon lakói is szívesen fogadták. Utóbbiban jelenleg 36-an vannak, köztük 10 édesanya. A gyermekek életkora vegyes, néhány hónapostól egészen az iskoláskorúig.