2016. 01. 14., csütörtök, 10:45
A 2014/15-ös tanév diákolimpiai rendezvényein legkiemelkedőbben szereplő köznevelési intézményeket és testnevelő tanáraikat díjazta szerdán a Magyar Diáksport Szövetség. Somogy megyéből Simonné Kutas Zitát, a kaposvári Munkácsy gimnázium pedagógusát tüntették ki.
A rendezvényen elismerésben részesítették a 19 megye, valamint Budapest legeredményesebb testnevelő tanárát, valamint díjat kaptak a legjobb diákolimpiai rendezvények szervezői is.
A Magyar Tudományos Akadémia épületében megtartott ünnepségen Szabó Tünde sportért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a testnevelő tanároknak nagy szerepük van a tehetségek felfedezésében, ehhez az igazi pedagógusi véna mellett a sport és a gyerekek iránti elkötelezettségre is szükség van. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a legutóbbi diákolimpián csaknem 280 ezer diák vett részt, majd hozzátette: a távlati cél az, hogy 2018-ra 500 ezerre emelkedjen a szervezett keretek között sportoló gyerekek száma.
Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár Szent-Györgyi Albertet idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy a sport olyan polgári erényekre tanítja meg az embert, mint az összetartás, az önfeláldozás, a kitartás, tisztesség és a fair play, amelyek egyben az iskola és a nevelés céljai is. Kiemelte, hogy a mindennapos testnevelés bevezetésével új alternatíva nyílt a sport és az iskola kapcsolatában, ez adja az alapot a sport és a mozgás iránti igény kialakításához, ezen keresztül pedig a tömegsport erősítéséhez. Az államtitkár egyúttal elismerően szólt az MDSZ által az elmúlt években beindított programokról, amelyek – mint mondta – jól szolgálják a tehetségek kiválasztását.