Elaludtak és a sétálóutcán felejtették magukat a pénzszállítók

2015. 12. 30., szerda, 16:05

Érdekes jelenségre hívta fel figyelmünket egyik olvasónk. Miután nyáron szintén olvasói észrevételek alapján megírtuk, hogy a sétálóutcán tilos parkolni, most egy olyan pénzszállítóról kaptunk felvételt, amelynek személyzete békésen szunyókált a védett övezetben. Mondanunk sem kell, ezt sem szabad.

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata a 7/2000. (II.  29.) számú önkormányzati rendeletében határozott a közterület rendeltetésétől eltérő célú használatának általános szabályairól, köztük a behajtási engedélyekről is.

Bár a sárga villogóval szerelt járműveknek nem kell engedélyt kérniük, de rájuk is érvényes, hogy csak a feladatellátás idejére, működő villogóval hajthatnak be a védett övezetbe. Miután a pénzszállítók feladata nem az alvás, így valószínűsíthető, hogy olvasónk éppen szabálytalanságon kapta a két férfit. Levele szerint egy órán át várakoztak így a sétálóutcán.