2015. 12. 16., szerda, 13:46
Több mint húsz őstermelő és kézműves mutatkozott be szerdán a Kaposvári Egyetemen az első Helyi Termékek Napján. A rendezvényt hagyományteremtő szándékkal rendezte meg az intézmény. A jövőben rendszeresen tartanak ilyen napokat, a tervek szerint tematizálva a termékeket.
- Szeretnénk a fogyasztókat megismertetni a kiváló minőségű, ellenőrzött helyi termékekkel, melyeknél nincs egészségesebb. A kétkezi munkával előállított termékeket kívánjuk népszerűsíteni- mondta Pósa Roland, egyetemi adjunktus, aki jó példákon keresztül mutatta be, hogy miért érdemes somogyi termékeknek kerülni a kaposváriak asztalára.
A rendezvény jól illeszkedik az egyetem profiljába, a kaposvári campus évek óta elkötelezett az egészséges élelmiszerek mellett, az önkormányzattal együtt dolgozták ki a Termőföldtől az asztalig programot, melyben egyebek mellett Kaposvár Kincse védjeggyel látják el a minőségi, helyi élelmiszereket.
A rendezvényen bemutatkozott a Zselic Kincse Szociális Szövetkezet is, akik a helyi mézek, sajtok mellett kézműves termékeket is kiállítottak.
-A Zseliciség somogyi részén élő őstermelőket és kézműveseket fogjuk össze. Kaposmérőben van állandó kiállító helyünk, de rendszeresen járjuk az országot, hogy bemutassuk és értékesítsük a portékáinkat. A kaposvári adventi vásárban is kint vagyunk, sokan keresnek bennünket, egyre nagyobb az igény a tradicionális, magyar kézműves termékek iránt- tudtuk meg Horváth Zoltán Szabolcstól, a szövetkezet kereskedelmi igazgatójától.
Rajtuk kívül többek között népi gyógyászati és tejtermékeket, házi húskészítményeket mutattak be, valamint előadásokat tartottak az első Helyi Termék Napján a Kaposvári Egyetemen.