2015. 10. 19., hétfő, 10:38
Az igazán klasszikus, őszi, esős hétfő után nyugodtabb időjárás köszönt ránk a hét második felében, kevesebb felhővel, alacsonyabb hőmérséklettel, de végre csapadékmentes idővel. Középtávú időjárás-előrejelzés Kaposvár és környékére.
Hétfőn napközben szinte mindenütt esőre van kilátás. Néhol kiadós mennyiség is lehullhat. A hőmérséklet maximum 11 fokig emelkedik. Gyenge északi szél fog fújni.
Kedden reggel továbbra is borult, gyengén esős időjárásra van kilátás, ám napközben megszűnik a csapadék és megélénkül az északi szél. A reggeli minimum 8 °C körül alakul. Délután akár a nap is előbújhat. Maximum 12 °C-ot fogunk mérni, ám az északi szél miatt sokkal hűvösebbnek érezzük majd azt.
Szerdán reggel már nyugodt időjárás várható, ám sokkal hidegebb lesz. 5 °C-ig süllyed a levegő hőmérséklete a hajnali órákra. Napközben a változóan felhős ég mellett 13 °C-ig emelkedik csak a hőmérséklet. Az északnyugati szél lesz az uralkodó. Hűvös, de szép idő valószínű.
A hét második fele a nyugodt ősz jegyében telik majd. Reggelente hűvös időre számíthatunk. Napközben pedig a 15°C-ot is elérheti a hőmérséklet. A hétvégére egy front hatására gyenge melegedés kezdődik, ám megnövekszik a reggeli köd kialakulásának esélye. Szinte minden napra jut pár órás napsütés. Csapadékra nem kell számítani.