Egyre kevesebb jogosult veszi igénybe a táppénz lehetőségét

2015. 10. 09., péntek, 17:13

Tíz év alatt több mint a felére esett vissza a táppénzesek aránya. Csökkent a betegállományban lévők aránya is, 2010-ben még a táppénzre jogosultak 2,2, tavaly már csak 1,5 százaléka maradt otthon betegen.

De nemcsak kevesebben mennek betegállományba, hanem kevesebb időt is töltenek otthon, aminek szakértők szerint – főként a vállalkozóknál és a felső vezetőknél – a helyettesítés megoldatlansága, a munkahely elvesztésétől való félelem, illetve az az oka, hogy betegség esetén jelentősen csökken a havi bevétel. Öt éve még átlagosan 27, tavaly már csak 22,5 napot volt táppénzen egy magyar munkavállaló. Csökkent a betegállományban lévők aránya is, 2010-ben még a táppénzre jogosultak 2,2, tavaly már csak 1,5 százaléka maradt otthon betegen, ami azt jelenti, hogy 2010-ben naponta még több mint 76 ezren, tavaly pedig már csak átlagosan 59 ezren voltak táppénzen – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal, illetve az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adataiból, amit a magyaridok.hu ismertet.

Ezeket olvasta már?