2015. 09. 23., szerda, 12:58
A hét második felében egy újabb hullámzó hidegfront érkezik, aminek hatására ismét megnövekszik a csapadék esélye és ezzel együtt le is hűl majd a levegő. A front még hétvégén is éreztetni fogja a hatását.
Szerdán délután még kevés lesz felettünk a felhő, kellemes idő várható 24 °C-al. Gyenge délnyugati szél fog fújni. Csapadékra csak késő este lehet számítani szórványosan, egy-egy zápor formájában, akkor már a felhőzet is megnövekszik délnyugat felől.
Csütörtökön reggel változóan felhős lesz felettünk az égbolt. Reggel 13 °C-ig süllyed a hőmérséklet. Napközben azonban megérkezik a front, így a hőmérséklet emelkedése alábbhagy. Délutánra már erősen felhős, borult idő valószínű, csak néha lehet egy kis napsütés. A nap folyamán szinte bármikor lehet zápor. A szél átfordul északiba és megerősödik. Néhol viharos széllökések is előfordulhatnak. A csúcshőmérséklet 21-22 °C körül alakul.
Pénteken igazán őszies, borult és esős idő vár ránk. A hidegfront egy ciklont generál az országtól délre, és ennek hatására egyre többfelé ered el az eső. Legelőször a megye déli részén indul meg a csapadék, végül délelőtt már az egész megyében valószínű csapadék. Eső, zápor nagy eséllyel valószínű. Reggel 13-14 °C lesz, míg délután csak 17-18 °C-ig emelkedik a hőmérséklet. A csapadék majd csak estére hagy alább és szűnik meg, de még az éj leple alatt is lehet egy-egy zápor.
A hétvégét még a sekély ciklon alakítja. Sok lesz felettünk a felhő és hűvösek lesznek a nappalok. Szombaton előfordulhat csapadék, vasárnap már jóval kevesebb eséllyel, és azon a napon akár fel is szakadozhat a felhőzet. A nappali maximumhőmérsékletek 16-18 °C körül alakulnak majd, míg reggelente már hűvös lesz, sőt a derült területeken akár 5 °C alá is süllyedhet a hőmérséklet. A jövő héten nagy bizonytalanság mellett némi felmelegedés valószínű, több napsütéssel.