Sikerek és feszültség, ez jellemezte a Csiky évadzárót

2015. 06. 05., péntek, 16:05

Fantasztikus évet zárt a Csiky Gergely Színház 2014/15-ben - fogalmazott az intézmény igazgatója, Rátóti Zoltán. Az évadzáró ünnepségen az évértékelő után Kőrösi András színész búcsúzott a társulattól.

"Nem mondanám, hogy minden darab tetszett, de két olyan produkció is volt, amelyet kétszer is megnéztem, és ilyen még nem volt" – fogalmazott a Csiky Gergely Színház pénteki évadzáróján Oláh Lajosné alpolgármester. 

Rátóti Zoltán fantasztikusnak értékelte a 2014/15-ös évadot: "Az első két bemutató nem hozott közönségsikert. Az eltört korsó nem váltotta be az elvárásokat, de a Magyar Elektra is megosztotta a közönséget, de nem így a szakmát" – fogalmazott a direktor.

A kaposvári teátrum ebben az évadban 14 bemutatóval szolgált a közönségnek, és a fentieken túl minden nagyszínpadi darab végig teltházzal ment. A gyermekelőadások közül a Légy jó mindhalálig és az Ajnácska is a vártnál nagyobb sikert aratott. Rátóti sikeresnek ítélte az együttműködést más színházakkal is, többek között a Nemzetivel. A különböző fesztiválokon is sikeresen szerepelt a Csiky, a társulat bemutatkozott többek között Kassán, Szarajevóban, Pécsen és a Rippl-Rónai Fesztiválon is. Országosan egyedülálló mértékben emelkedett a kreditbérletek száma is, amely annak fényében, hogy az egyetemistákat rendkívül nehéz becsábítani a színházba szintén örvendetes.

Rátóti Zoltán beszélt a személyi változásokról is. A sajtóban már korábban megjelent kritikákra reagálva pedig kijelentette: Valóban egyszemélyes döntések születnek, ahogy a felelősség is az.

Miután az igazgató befejezte mondanivalóját, szót kért az egyik érintett: Kőrösi András. A színész az elmúlt hónapokban többször is nyilvánosan kritizálta a színház vezetését, amiért az előszeretettel foglalkoztat vendégszínészeket, miközben a társulat tagjainak kevés felkérés jut. Azóta már felbontották a szerződését.

Szeretnék elbúcsúzni, és megköszönni az elmúlt húsz évet, de abban, ami most a színházban zajlik, a továbbiakban nem veszek részt – fogalmazott. Szavait taps követte, az viszont, hogy ki tapsolt, és hogy ez az elmúlt húsz évnek szólt-e, vagy Kőrösi szavainak, már nem tudhatjuk…

 

 

Ezeket olvasta már?