2015. 05. 23., szombat, 15:35
Elfogta a rendőrség azt az 58 éves nőt, aki bombarobbantással fenyegette a Damjanich utcai óvodát Kaposváron. Az asszony beismerte tettét.
Ahogy arról már korábban írtunk, csütörtökön 13 órakor telefonhívás érkezett a Damjanich utcai tagóvodába, hogy bomba fog robbanni az épületben. Az óvodából értesítették a rendőrséget, akik ezután nagy erőkkel vonultak a helyszínre a katasztrófavédelemmel együtt. Az intézményből 62 gyermeket és 15 alkalmazottat kísértek egy közeli kollégiumba, a területet pedig lezárták. Az épület alapos átvizsgálása után kiderült, hogy nem volt bomba az oviban.
A rendőrök azonnal megkezdték a nyomozást és hamarosan kiderült, hogy egy 58 éves nő a feltételezett fenyegetőző. Sajtóértesülések szerint a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság M.I.Zs-t még pénteken előállította a Kaposvári Rendőrkapotányságra, majd gyanusítottként hallgatták ki. A nő ellen közveszéllyel fenyegetés bűntett miatt eljárás indult. Az asszony a nyomozóknak részletes beismerő vallomást tett.