Néptáncfesztivál az Együdben

2015. 05. 16., szombat, 08:29

Jubileumához érkezett a Somogy Megyei Gyermek és Ifjúsági Néptánc Fesztivál, amelyet Együd Árpád néprajzkutató, koreográfus emlékére rendez meg a Somogy Megyei Néptáncszövetség minden évben Somogy megyében.

Az idén 30. alkalommal mérik össze tudásukat Somogy fiatal néptáncosai három helyszínen: Nagyatádon, Kaposváron és Siófokon.

A fesztivál következő állomása Kaposvár lesz május 17-én vasárnap, az Együd Árpád Kulturális Központban 18 csoportot és közel 400 gyereket láthatnak majd az érdeklődők: Kaposvárról, Látrányból, Szennából, Balatonlelléről, Lengyeltótiból, Balatonboglárról és Lakócsáról – 6-tól 18 éves korig. Bemutató jelleggel részt vesz a rendezvényen egy ovis csoport is Szennából.

A táncosok arany, ezüst illetve bronz minősítést kapnak.

A zsűri tagjai:

Hahn-Kakas István a zsűri elnöke – tánc pedagógus. 1991 óta rendszeresen vesz részt táncos tanfolyamok, fesztiválok szervezésében, lebonyolításában. Szakmai kitüntetései, díjai:„Népművészet Ifjú Mestere" cím, „Örökös Aranysarkantyú" díj.

Kneifelné Laczkó Krisztina tánc pedagógus

Vastag Richárd tánc pedagógus

A verseny célja többek között:
- hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítson a megye gyermek és ifjúsági néptánc-, valamint hagyományőrző csoportjai és népi játék szakkörei részére
- hogy szakmai értékelést és tanácsot adjon a csoportok vezetői részére, a további munkájuk sikere érdekében
- hogy a művészeti iskolai csoportok ezen a versenyen is igazolást kaphassanak szakmai tudásukról, felkészültségükről.

A fesztivált a Somogy Megyei Néptáncszövetség rendezi, együttműködve a Nemzeti Művelődési Intézettel, a kaposvári Együd Árpád Kulturális Központtal, a Nagyatádi Kulturális és Sport Központtal, a siófoki Kálmán Imre Kulturális Központtal és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

Ezeket olvasta már?