Megelőzni az áldozattá válást!

2015. 05. 15., péntek, 16:33

A büntetés-végrehajtás és a honvédség munkájába is bepillanthattak azok, akik részt vettek pénteken az áldozatvédelmi, rendőr és tűzoltó napon. A szervezők elsődleges célja, hogy senki ne váljon áldozattá.

Immáron hagyományosan közösen szervezte meg az áldozatvédelmi, megyei rendőr és tűzoltó napot a Somogy Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság és a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Somogy megye a jó együttműködéséről ismert – ezt hangsúlyozta dr. Neszményi Zsolt, kormánymegbízott az Áldozatvédelmi nap megnyitóján. Majd dr. Piros Attila r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány és Wéber Antal tű. dandártábornok a megelőzés fontosságát emelte ki beszédében, hiszen – mint mondták - így kerülhető el, hogy a Somogyban élők ne váljanak baleset, bűncselekmény vagy bármilyen tragédia áldozatává. Fontos viszont – tette hozzá a megyei katasztrófavédelmi igazgató - hogy a közbiztonság megteremtésében a lakosság is részt vállaljon, hisz a felelősségteljes viselkedés mindannyiunk érdeke. S aki mégis áldozattá válik, az tudja, hogy a rendvédelmi szervek segítségére számíthat – hangzott el. Hogy mindezt milyen módon és milyen eszközökkel teszik, arról a diáksereg is meggyőződött.

Szemügyre vehették a hivatásos tűzoltók és a KÖTÉL Egyesület járműveit, valamint eszközeiket. A vállalkozó kedvűek - védőruhába bújva - a feszítő-vágó berendezést is kipróbálhatták, sőt tömlőt gurításban is jeleskedhettek. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság standjainál kipróbálhatták az alkohol szondát és a motoros szimulátort, kresz tesztet tölthettek és ujjlenyomatot is készíthettek. A büntetés-végrehajtási intézet munkatársai bemutatták védőeszközeiket, valamint a rabszállító járművet. A honvédség sátránál pedig a repülőgép szimulátornak volt nagy sikere.

Ezeket olvasta már?