2015. 05. 12., kedd, 14:59
A május most is a hagyományos tavaszi kerékpártúrával kezdődött a zöldpontosoknak: közel száz nevező mintegy négyezer kilométert tekert le a Zselic dombjai közt ezen a nyarat idéző hétvégén.
Most is, mint minden évben, a három különböző hosszúságú és egyben eltérő nehézségű útvonal közül választhattak a bringasport szerelmesei. A rövidke, 22 kilométeres távot a Gárdonyi Géza Tagiskolától indulva a patcai Katica Tanyáig, illetve onnan vissza lehetett teljesíteni. A meredek dombokból e táv teljesítőinek is jutott szám szerint négy is, a kisiskolásoktól ezek meghódítása is szép teljesítménynek számít.A közepes távot már a felkészültebb biciklisek választották, nekik jutott a Zselickisfaludtól egészen Kardosfáig tartó, közel hat kilométer hosszú emelkedő. Egy rövidke pihenő és a frissítő elfogyasztását követően ők innen már Kaposvár irányába tekertek vissza, míg a hosszú túra indulóinak e ponttól mérve még útjuknak több, mint a fele hátra volt. Kárpótlásul ők láthatták a Zselic tájvédelmi körzet legszebb részeit, míg a Bőszénfa, Bánya, Lipótfa útvonalon kerekeztek.
Az egyéni indulókon kívül ezúttal négy iskola mérte össze erejét: a legtöbb kerékpárost a Kisfaludy utcai Tagiskola mozgósította, de a református és a katolikus iskola, illetve a kaposfüredi iskola is tíznél több diákját és azok szüleit hozta magával. Az első félév tömegsport rendezvényeinek ez volt az utolsó állomása. A zöldpontosok a nyár során sem tétlenkednek, számos kisebb túrával és turistautak karbantartásával töltik szabadidejüket, a Zöldtusa pontgyűjtői az augusztus 8-i Betyár Maraton éjszaki gyalogtúrán szerezhetik meg soron következő pontjaikat.