2015. 04. 26., vasárnap, 17:38
Az idei országos katasztrófavédelmi ifjúsági versenyen a középiskolások között a Kaposvári Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium csapata bronzérmes lett, az általános iskolásoknál pedig a gyakorló tanulói hatodik helyezést érték el.
Az évről évre több ezer általános és középiskolás gyermeket megmozgató, felmenő rendszerű katasztrófavédelmi ifjúsági verseny célja, hogy a résztvevő iskolások veszélyhelyzeti ismeretekre tegyenek szert, illetve jártasságot szerezzenek önmaguk vagy mások mentésében.
A Magyar Polgári Védelmi Szövetség – együttműködve a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal, a Magyar Tűzoltószövetséggel, az Országos Polgárőr Szövetséggel, a Magyar Vöröskereszttel és a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesülettel – 2015-ben is megrendezte a felmenő rendszerű katasztrófavédelmi ifjúsági versenyt, a sorozat országos döntőjét immár évek óta a közös rendőr-tűzoltónapi majálison tartják. Megyénként, illetve természetesen a fővárosból egy-egy általános és középiskolás csapat száll ringbe az országos elsőségért. Somogy megyét a Kaposvári Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium csapatai képviselték az általános és a középiskolás korosztályban egyaránt.
Az idei versenyt dr. Endrődi István tűzoltó ezredes, a Magyar Polgári Védelmi Szövetség országos elnöke nyitotta meg. A megmérettetés hagyományos elméleti teszttel indult, arról azonban nem szólt a fáma, hogy a katasztrófavédelem, a polgári védelem, a veszélyesanyag-ismeret, vagy a tűzmegelőzés témáját érintő, harminc kérdés közül hány olyan volt, amelyre a gyerekek a felkészülés hosszú hetei alatt pontosan elsajátították a választ, azonban a nagy izgalomban sehogy se jutott az eszükbe.
Amúgy kellettek is a tudással teli gyerekfejek, hiszen április utolsó szombatján katasztrófák sorozata sújtotta Budapest tizennegyedik kerületét. A Városligetben a Petőfi csarnok mellett földrengés volt, a helyi lakosok, vagyis a verseny döntősei csak egy kötélpálya segítségével tudtak elmenekülni – itt nemcsak a fejükre, hanem az izmaikra is szükségük volt a gyerekeknek. Tűz is keletkezett, a versenyzők dolga volt, hogy a Budaörsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület felszerelését használva tömlőt gurítsanak, sugarat szereljenek, majd az egészet visszabontsák. Nem kímélte a térséget az ár- és a belvíz sem, homokzsákos buzgárelfogás volt a feladat. A Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület állomásán a csapatoknak tájolási tudásukat kellett bizonyítaniuk, illetve arról adtak számot, mennyit tudnak a magyar tavakon kiépített viharjelző rendszerekről. Egy másik állomáson a versenyzők elvesztették a talajt a lábuk alól, egy speciális, úgynevezett részegszemüveget viselve kellett bójákat kerülgetniük, stabilan elhelyezniük egy labdát és visszamenni a kiindulási pontra. A leírva egyszerűnek tűnő feladat mégsem volt olyan könnyű, hiszen a szemüveg furfangja éppen abban rejlett, hogy oly módon változtatta meg viselője látását, ezáltal tette mozgását bizonytalanná, koordinálatlanná, mintha az illető erősen ittas állapotban lenne. A versenyszámok közül nem hiányzott az iparbiztonsági activity sem, a vállalkozó szellemű csapattagnak az ismert játék szabályai szerint kellett egy-egy feladványt kitaláltatnia a többiekkel. A veszélyes anyagokat természetesen szállítják is, a járművek pedig erre figyelmeztető bárcákat viselnek. Egy másik állomáson a csapatok előbb kihúztak egy ilyen bárcát, elmondták, hogy a látott jelzés mit jelent, ezután pedig az adott bárcát nagy kockákból ki is kellett rakniuk. A földrengés, az árvíz, a tűz, a veszélyes anyag sérüléseket is okozott, az elsősegély-nyújtási állomáson ezeket a sérüléseket fel kellett ismerni és megfelelő módon el is kellett látni azokat. A versenyek során már megszokott dolog, hogy nemcsak olyan állomásokat rendeznek be a szövetség aktivistái, ahol konkrét gyakorlati feladat várja a gyerekeket, vannak olyanok is, amelyeknél nincs különösebb teendőjük, de fel kell keresniük a sátrakat és meg kell hallgatniuk az azt működtető szervezet ismertetőjét. Az idén a zuglói polgárőrök és a Fővárosi Polgári Védelmi Szövetség rendezett be bemutatósátrat az országos döntőn.
Az eredményhirdetésen dr. Tóth Ferenc tűzoltó dandártábornok, országos polgári védelmi főfelügyelő gratulált minden versenyzőnek és hangsúlyozta, a versenyen több mint tízezren vettek részt, ám csak a legjobbaknak adatott meg, hogy összemérjék erejüket az országos döntőn. A tábornok külön köszönetet mondott a felkészítő tanároknak, egyben felhívta a fiatalok figyelmét a verseny jelmondatára – A tudás életet menthet. Dr. Tóth Ferenc hangsúlyozta, a megszerzett tudás nemcsak életet menthet, hanem egyben másokért való felelősséget is jelent.
A 2015-ös versenyen a középiskolások között a Kaposvári Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium csapata bronzérmes lett, míg a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület állomásán nyújtott teljesítményükkel különdíjat érdemeltek ki. Az általános iskolás korosztályban a Kaposvári Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanulói az előkelő hatodik helyezést érték el.