Hungarikum lett a magyar védőnői szolgálat

2015. 04. 24., péntek, 15:25

A 100 éves védőnői szolgálat emlékünnepségén aktív és nyugdíjas védőnőket köszöntöttek, valamint konferenciát is tartottak. A jó hírt a pénteki védői konferencián jelentették be a kaposvári Kormányhivatalban.

A köszöntőkben hangsúlyozták: amikor száz évvel ezelőtt elindult a védőnői szolgálat Magyarországon, egészen különlegesnek számított Európában, s ma is kevés olyan ország van a kontinensen, ahol ilyen szolgálat működne. A szakemberek szerint ezért Magyarország védőnői képzőhely is lehetne.

Tervekből amúgy sincs hiány. A védőnők bíznak abban, hogy a következő 100 évben újabb lehetőségeket és újabb megbecsülést kapnak. A védőnői munka központi feladata a kezdetektől a prevencióban való aktív részvétel.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere köszöntőjében kiemelte: a védőnők a fogantatástól a kamaszkorig segítik a gyerekeket a család legfontosabb támaszaként. Ezt erősített meg Gelencsér Attila, Kaposvár országgyűlési képviselője is, aki elmondta: az egészségügyi alapellátásnak két igazán erős pillére van: az egyik a háziorvosi, a másik a védőnői rendszer. A védőnők a családok legfontosabb szövetségesei, ezért kiemelt megbecsülésben kell részesíteni őket.

Az a munka, amit a védőnők végeznek, nem egyszerűen egészségügyi tevékenység, még csak nem is egyszerűen szociális tevékenység, hanem fontos közigazgatási segítség, és még az oktatásnak is része.

Kaposváron 27 területi és 9 iskolai védői szolgálat működik szoros védőhálót fonva így a családok köré.

Három tétellel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye

A Hungarikumok Gyűjteményébe került legismertebb őshonos haszonállatunk, a magyar szürke szarvasmarha, a csaknem 225 éves hagyománnyal rendelkező Unicum keserűlikőr és az idén 100 éves Magyar Védőnői Szolgálat is.
 
A Magyar Értéktárba felvették Szentgyörgyi Albert életművét és szellemi örökségét, a gyulaji dámszarvast, a debreceni páros kolbászt, valamint a vecsési savanyú káposztát. Ezeken kívül Irinyi János munkássága és találmánya, a zajtalan és robbanásmentes gyufa is bekerült az értéktárba, csakúgy, mint Kabay János gyógyszervegyészeti tevékenysége és életműve is. Mindezek mellett a szegedi papucs, és a csongrádi régi belváros (Halászfalu) is a Magyar Értéktárat gazdagítja.

Ezeket olvasta már?