2015. 04. 21., kedd, 17:54
1858. április 22-én nyílt meg az első hazai bölcsőde Budapesten. 2010 óta ennek évfordulóján köszöntik a kisgyermek-gondozókat. A kaposvári ünnepségen a Petőfi Sándor Központi Óvoda kis növendékei rövid műsorral köszöntötték az egybegyűlteket.
– Mára a bölcsőde múltjával, szakmai tapasztalatával kivívta magának a társadalom megbecsülését. Ezzel összhangban a Hiszünk Egymásban várospolitikai programban is rögzítettük, hogy Kaposvár fokozottan odafigyel a gyermeket nevelőkre. Épp ezért városunkban egyetlen kisgyermek sem maradhat ellátás nélkül, az édesanyák maguk dönthetik el, mikor mennek vissza dolgozni – fogalmazott Gelencsér Ferencné önkormányzati képviselő a keddi ünnepségen.
– Mi kaposváriak a családot tekintjük a legfontosabb erőforrásnak, s ezért különösen nagy feladat hárul azokra, akik a kisgyermekekkel foglalkoznak. Ők, vagyis önök azok, akikre nyugodt szívvel bízhatják legféltettebb kincseiket a szülők – mondta Szita Károly. A városvezető egyúttal bejelentette azt is, hogy Kaposvárnak az új uniós pénzügyi ciklusban lehetősége lesz arra, hogy valamennyi kaposvári bölcsődét felújítsa, amelyekre az elmúlt évtizedekben sajnos nem volt lehetőség.
Az ünnepségen elismerésben részesítették kiváló munkájáért Molnár Ferencnét, aki 15 éve a Búzavirág Utcai Bölcsőde munkatársa. Herczog Bélánét, aki kisgyermeknevelői pályáját 1984-ben kezdte, és jelenleg a Petőfi Utcai Bölcsődében dolgozik, valamint Nagyné Bolevácz Irént, aki 1996 augusztusa óta dolgozik kisgyermeknevelőként, és jelenleg a Somssich Pál utcai intézmény munkatársa.