A Rákóczi sulinál maradt a kupa

2015. 03. 29., vasárnap, 06:10

Koszorúzással és a Rákóczi Kupával tisztelegtek névadójuk előtt a II. Rákóczi Ferenc Tagiskola pedagógusai, diákjai és meghívott vendégei a minden évben megrendezésre kerülő „Névadónk Hete” elnevezésű programsorozat záró napján.

Az egyhetes rendezvény előestéjén, március 20-án, ének-, tánc- és sporttudásukból tartottak bemutatót a gyerekek szüleiknek, diáktársaiknak, de bábjátékkal és színdarabokkal, valamint humoros-zenés jelenetekkel is szórakoztatták a nagyszámban megjelent közönséget.

A kaposvári II. Rákóczi Ferenc Tagiskolában minden évben megrendezett „Névadónk Hete” nevet viselő rendezvénysorozatot, valamint a rendezvényhez kapcsolódó kiállításokat – a Margaréta Egyesület kézműves kiállítását, Viola Mária fotókiállítását, valamint a „Rákóczis életképek” címet viselő kiállítást - az iskola igazgatója Kulcsárné Galetics Ibolya nyitotta meg.

A programsorozat keretein belül az iskola diákjai számos programon vehettek részt. Az elsősorban a II. Rákóczi Ferenc életéhez és korához kapcsolódó foglalkozásokon korabeli ruhákat készíthettek a gyerekek, kurucdalokat tanulhattak, és filmet nézhettek, részt vehettek kettlebell sportbemutatón Sándor Szabolcs, Strongfirst és Ground Force Method oktató irányításával, de alkalmuk nyílt tudásuk összemérésére is különböző vetélkedőkön, a több helyszínen zajló Kuruc-portyán.

Múzeumpedagógiai foglalkozás keretében ellátogathattak a Desedai Látogatóközpontba, valamint a megyei könyvtár előadásain és vetélkedőin is részt vettek. A hét zárónapján ünnepi műsorral tisztelegtek a tanulók iskolájuk névadója előtt, majd megkoszorúzták az iskola kertjében álló Rákóczi szobrot. Ezen a napon azonban a sporté volt a főszerep.

A hagyományosan megrendezett Rákóczi Kupán a 2000-2001-es és 2004-2005 korcsoport focistái mérték össze tudásukat. A vendégcsapatok Balatonlelléről, Dombóvárról, Hetesről és Kaposfüredről érkeztek a hazai csapatokhoz.

A 2000-2001- es korcsoportban a dombóvári József Attila Általános Iskola csapata sszerezte meg az elsőséget, a nagyoknál – a vendéglátók nagy örömére – a rákóczisok nyolcadikosokból álló csapata nyerte el a legjobbnak járó kupát.

Ezeket olvasta már?