2015. 02. 23., hétfő, 16:40
Ismét segít a város a Rákóczi focicsapatának. Az önkormányzat 20 millió forintot ad a nehéz helyzetbe került együttesnek, de ezzel együtt komoly elvárásokat fogalmazott meg az NB II-es csapatot működtető kft-vel szemben.
A kaposvári önkormányzat hosszú évek óta támogatója, napjainkban pedig már hitelezője is a Rákóczinak. Most azonban ismét segítenek a csapaton – jelentette be Szita Károly polgármester, aki a döntést azzal indokolta, hogy a város nem hagyhatja cserben azt a 300 kisgyermeket, akik rendszeresen sportolnak az utánpótlásban. A város húszmillió forintot már át is utalt a nehéz helyzetben lévő együttesnek. Az újabb támogatás fejében azonban elvárásokat is megfogalmaztak.
A Rákóczi tartozásának egyharmada az önkormányzat felé áll fent. Hogy ez a helyzet kezelhető legyen, a tartozást öt éves részletekben kell visszafizetni a városnak. Hogy ezt meg tudja tenni, rendezett viszonyokra van szükség.
A polgármester hozzátette: azoknak, akik a csapatot és a klubot ilyen helyzetbe hozták, távozniuk kell, a gazdasági társaságban pedig tulajdonosi szerkezet-, illetve profilváltásra van szükség. Az elvárások között szerepel, hogy az egyesület közgyűlése válasszon új vezetést, a kft vezetői pedig havonta beszámolnak majd a városi sportbizottságnak arról, hogy hol tartanak a rendteremtésben.