A megelőzés a legfontosabb

2015. 02. 12., csütörtök, 12:16

Sikeres évet zártak a somogyi katasztrófavédők. A csütörtöki állománygyűlésen elhangzott, hogy a jogszabályok által előírt kötelezettségeket, a vezetők által meghatározott célokat teljesítették, és azzal is megbirkóztak, amit az élet produkált.

A csütörtöki kaposvári állománygyűlésen Wéber Antal, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője elmondta: jól végezték dolgukat a megyei katasztrófavédők. A jogszabályok által előírt kötelezettségeket, a vezetők által meghatározott célokat egyaránt teljesítették, és azzal is megbirkóztak, amit az élet produkált.

Az utóbbiak közül a megyei katasztrófavédelmi igazgató hármat emelt ki: a januári havazást, májusban az Ivett ciklon rombolását és a szeptemberi árvizet és esőzéseket.

A somogyi katasztrófavédők büszkék arra, hogy megerősítették az igazgatóság részvételét védelmi igazgatásban, a megye közigazgatási és védelmi rendszerének rendszerének nagyjelentőségű szerve lettek, s hogy a képzésekben is kimagasló eredményeket értek el.

Wéber Antal hangsúlyozta: rendelkezésünkre állnak mindazok az eszközök, hogy bármikor, bárhol eredményesen beavatkozzunk. Nagy hangsúlyt fektettünk a további képzésekre, és óriási előrelépés történt az önkéntes mentőszervezetek szervezésében. Minden járásban van már ilyen, sőt az első települési mentőszervezetek is megalakultak. Ezek már a minősítővizsgákat is sikeresen teljesítették, így az ország egész területé bevethetők árvíz, vagy műszaki mentés estén egyaránt.

Az állománygyűlésen elhangzott: az idei év legfontosabb feladatai folytatni a megelőzést, mert a legolcsóbb és leghatékonyabb tűzoltás és katasztrófa felszámolás, az, ami meg sem történik.

Ezeket olvasta már?