2015. 01. 28., szerda, 16:07
A Borostyánvirág Alapítvány Anyaotthonában élő kisgyermekeknek és édesanyáknak játékokkal kedveskedett a Somogy Megyei Tűzmegelőzési Bizottság, majd utána tájékoztatót tartottak a fűtési időszak veszélyeiről a bentlakóknak.
Az otthonban élő kisgyermekeknek játékokkal kedveskedett a Tűzmegelőzési Bizottság. S mialatt a kicsik a mesekönyvek lapozgatásával voltak elfoglalva, addig Takács Attila tűzoltó alezredes az édesanyáknak a Somogy Megyei Tűzmegelőzési Bizottság munkáját mutatta be.
A bizottság titkára a fűtési időszak fő veszélyeiről is tájékoztatta a lakókat, s beszélt a szén-monoxid-mérgezésről, illetve kialakulásának módjairól. Ahogy arra is külön felhívta a figyelmet, hogy a szén-monoxid-mérgezés bekövetkezésében külső körülmények is szerepet játszhatnak, így a nem megfelelő kéményhuzat, erős szél, légnyomás vagy a nem megfelelő tüzelőanyag használata. A bizottság nem titkolt célja, hogy az édesanyák az otthonból kikerülve is biztonságos körülményeket teremtsenek gyermekük számára.
A bizottság – a tervek szerint - az idei évben végiglátogatja a megyében működő gyermekvédelmi intézményeket, hogy az ott élő gyermekekkel is megismertesse az őket körülvevő veszélyeket, hogy mindegyikükben – minél fiatalabb korban - kialakuljanak a biztonságos életvitelhez szükséges szokások. S a megvalósítás eszközéül a fejlettségüknek megfelelő tájékoztatást, figyelemfelkeltést, az óvatosságra intést választották.