mentőöv 35 ezren regisztráltak a diplomamentő programba

2015. 01. 14., szerda, 06:52

December 31-éig közel 35 ezren regisztrálták magukat a diplomamentő programba, és 5600-an vettek részt a képzésekben – jelentette ki Pákozdi Szabolcs, az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója egy tévéműsorban.

Hozzátette: az alapfokú nyelvismeretet elvárták, sokan azonban nem rendelkeztek ezzel, így minden második résztvevő került csak be a képzésekbe. Ezért meghosszabbították a képzési időt, a maximális 240 órát márciustól 360 órára növelik. Így magát a programot is ki kell tolni egy évvel, hogy mindenki részt tudjon venni benne.

Amint arról beszámoltunk, Kaposváron is sikeres a program, a Kaposvári Egyetemen decemberben kapcsolódott be a századik jelentkező a diplomamentésbe. Míg 2010-ben a Kaposvári Egyetem végzős hallgatónak kevesebb, mint fele vehette át diplomáját a nyelvvizsga hiánya miatt, addig 2013-ban már kétharmaduk e tekintetben is sikeresen zárt.

Ezeket olvasta már?