2015. 01. 09., péntek, 12:46
Szombaton és vasárnap ugyanúgy lehet majd tavaszt idéző hőmérséklet, mint telet idéző lehűlés és havazás. Sok felhő lesz felettünk és eleinte eső, majd később havazás is lehet.
Péntek délután erősen felhős vagy borult lesz az ég felettünk. Gyenge délnyugati szél fog fújni. Folyamatosan emelkedik a hőmérséklet, ami délutánra akár az 5 °C-ot is elérheti.
Szombaton korareggel a borult égbolt mellett bármikor lehet kisebb eső, zápor. A délnyugati szél megerősödik. Nem fog fagyni, inkább 2-3 °C között alakul a minimumhőmérséklet. Délután a beáramló meleg levegő miatt akár a 12-13 °C-ot is elérheti a hőmérséklet. Késő délutánra csökken a felhőzet és nem kizárt egy kis napsütés.
Vasárnap reggel 4 °C-ig hűl a levegő, mindezt erősen felhős égbolt mellett, majd napközben északnyugat felől markáns hidegfront étkezik, amely lelassul. A front hatására kiadós csapadék lehet a megye déli felén, de máshol is kell számítani csapadékra. A nappali maximum már csak 8 °C körül alakul és a délután folyamán az erős hidegbetörés miatt a csapadék esőről havasesőre, majd havazásra vált át. Az északnyugati szél a front hatására megerősödik.
A hétvégi tavasz és tél után ismét enyhülés érkezik és a jövő héten koratavaszias idő vár ránk. Az éjszakákon még fagyhat kismértékben, de napközben mindenhol 4-7 °C körül alakul a maximumhőmérséklet. Jelentősebb változás a jövő hétvégén lehetséges.
Villámvadász |
Schmall Rafaelnek hívnak. Gyermekkorom óta érdekel a meteorológia. Saját amatőr meteorológiai állomással rendelkezem. Évek óta észlelek, illetve próbálom előrejelezni az időjárást Somogy megyére, illetve a megyeszékhelyre. Figyelemmel kísérem a különböző meteorológiai modelleket, a weboldalakat, és a környéken zajló időjárási eseményeket. Leginkább a rövidtávú előrejelzéseket részesítem előnyben, mivel az időjárás nem tökéletesen kiszámítható. A különleges időjárási eseményeket próbálom fotókkal is megörökíteni, mint például a villámcsapások, légköroptikai jelenségek. Ugyanúgy kedvelem a ködös őszt, mint a nagy havazásokat télen, vagy épp a jókora nyári zivatarokat a sistergős lecsapó villámokkal. |