2014. 12. 04., csütörtök, 12:20
Somogyi véradókat és véradásszervezőket köszöntött csütörtökön délelőtt a Vöröskereszt megyei szervezete a Véradók Napján a Kapos Hotelben. Összesen 107 véradó, 8 véradásszervező, 5 cég és 1 hivatásos vöröskeresztes munkatárs vehetett át elismerést.
Bíró Norbert, a megyei közgyűlés alelnöke – aki maga is többszörös véradó - köszöntőjében úgy fogalmazott: örömteli, hogy egyre több a véradó Somogyban. Hozzátette: vannak, akik annak ellenére sem adnak vért, hogy ezt megtehetnék, a véradóknak el kell nekik mondani, hogy segíthetnek. – Ez a nap nem csak az önöké, hanem mindazoké is egyben, akik valaha vérre, vérkészítményre szorultak – mondta.
Dr. Szabó Zsuzsanna, az Országos Vérellátó Szolgálat regionális igazgatója hangsúlyozta: minél több embert meg kell ismertetni azzal, hogy hol adhat vért, ebben pedig az önkénteseknek is nagy szerepük kell, hogy legyen. Az igazgató arról is beszélt: a véradók egy közelmúltban bevezetett újítás eredményeként SMS-t kapnak azon a napon, amikor felhasználják az általuk adott vért.
Elismerésben részesültek |
50-szeres véradók: Balogh József, Baranyai Mihály, Bitó Irén, Bognár Tamás, Borsi József, Czeibert Lajos János, Dobi Gábor, Dósáné Lantos Erzsébet, Farkas József Ferenc, Fehér Imre, Gálos János, Gavlik Péter, Horgas Géza, Jancsikity Sándor, Krujber Tamás József, Lantos Marianna Noémi, László József, Novák Endre, Paska József, Piringerné Csukárdi Hajnalka, Poth Gyula Antal, Szabados Mária, Szerecz Gyula, Szőke Gyula, Szőke Zoltán, Sztarasincsics József, Teplán Zoltán Ernő, Ujlaki László, Varga Zoltán, Varró József, Vida Imre, Zsuppán Ernő 60-szoros véradók: Bertók Attila, Bicsár János, Borjus Györgyné, Benedek Mária Erzsébet, Botykai Balázs, Bukovszki László, Csizmók István, Dr. Varga Zoltán, Endrődi László György, Esküdt Zsolt, Grabarics János, Horgas Ferenc, Hosszú Béla, Ifj. Dakos István, Illés Ferenc, Kopácsi József, Laczó Józsefné (Horváth Ibolya), Langmár István József, László Attila, László Zoltán, Mátyás Pál, Molnár József, Oroszi Tibor István, Orsós István, Orsós Sándor, Pós Mária, Siftár Károlyné, Szabó Gyöngyi Anna, Szász Károly, Szokol István, Tokai József, Turnár János József 70-szeres véradók: Árki Attila, Béli István József, Gallyas Lajos, Gombér György, Havasi Endre, Horváth Ernő, Kátai Jenő, Kovács István, Kutor József, Miszner Gyula, Nagy Sándor, Németh László, Pandur József, Petkes Lajos János, Sándor Lajos, Szinyákovics Györgyné, Takács Lajos, Várszegi Géza, Vaskó János 75-szörös véradók: Bódig László, Kövesdi László, Naszódi Tibor, Sipos Imre, Török Gyula László 80-szoros véradók: Fehér Imréné (Kriklák Márta Vera), Kertész Zoltán, Lévai György, Nyiri Sándor, Pálfy István, Peckó Sándor, Pintér István, Szőke János, Varga János, Wéber György 90-szeres véradók: Császár István, Dr. Cserkuti László, Palancsa László Zoltán, Radák Tibor, Tarlósi József 100-szoros véradók: Cser Zoltán, Kara Imre, Füstös László Pro-Vita díj: Zelenka István Nagyatád Szervezői díjak: Balogh Lászlóné (Tenk Gizella), Bokor József, Egry Ágnes, Grosch Jánosné (Jabronka Mária), Kristóf Marianna, Nyári Józsefné, Soós Mariann, Szabó Józsefné, Majai Margit Cégek: M.H. 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred, Polgármesteri Hivatal Tab, Hotel Kapos, Coats Crafts Hungary Kft., Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság |