Jöjjön az ingyenes diplomamentő program!

2014. 12. 02., kedd, 16:14

A századik kaposvári jelentkező is bekapcsolódott a diplomamentő programba, ugyanis sok végzős hallgató azért nem kapja meg a diplomáját, mert nincs meg a megfelelő nyelvvizsgája. Most fizeti az állam a nyelvvizsgát, de csak akkor, ha sikeres.

A diplomamentő programba az év végéig lehet regisztrálni. A hallgatók, felkészűltéségüktől függően 120, 180 és 240 órás nyelvi tanfolyamokon vehetnek részt, állami támogatással. Ezek lezárása után 2015 év végéig sikeres nyelvvizsgát kell tenniük, ellenkező esetben a kurzus költségeinek felét vissza kell fizetniük. A jelentkezők több mint kétharmada angolból kíván vizsgát tenni, 28 százaléka németből, a fennmaradó 2 százalék pedig franciából.

- Míg 2010-ben a Kaposvári Egyetem végzős hallgatónak kevesebb mint fele vehette át diplomáját a nyelvvizsga hiánya miatt, addig 2013-ban már kétharmaduk e tekintetben is sikeresen zárt – emelte ki Oláh Lajosné, Kaposvár alpolgármestere a megnyitón, hangsúlyozta, hogy a városnak is érdeke, hogy minél több jól képzett diplomás erősítse a várost.

Ezeket olvasta már?