2014. 11. 18., kedd, 08:09
Hétfőn meghalt Ujságh Tibor, az 1956-os forradalom hőse, a sárbogárdi nemzetőrség egykori parancsnoka. Kaposvári kitüntetése apropóján alig egy hónapja lapunk munkatársainak beszélt utoljára életéről. A Nagy Imre Társaság alapítója 85 éves volt.
Csak jót tettem, semmi olyat, amivel ártottam volna. Azokat védtem meg, azoknak csináltam biztonságos életet, akiknek a gyalázatos viselkedése miatt félnie kellett a népharagtól.
Ujságh Tibor
Piros dobozos emlékérmek, kitüntetések, kopott periratok, aláírásokkal tarkított tűzoltósisak, négy-öt jól megpakolt szatyor és sporttáska. Ezekkel érkezett találkozónkra az előre megbeszélt időpontban Ujságh Tibor alig egy hónappal ezelőtt. Szemében élénk tűz lobogott, majd a kamerákra biccentve elmondta: ilyen körülmények között még soha nem beszélgettek vele. Pedig Tibi bácsinak volt mondandója. Másfél órán át beszélgettünk az életéről, amely tulajdonképpen valamennyiünk története is egy kicsit. Benne a 20. század ezernyi tragédiájával, abszurditásával, s olykor kegyelmével.
Másfél óra hiteles elbeszélése volt ez mindannak, amelyről a történelemkönyvek évtizedeken át hazudtak, s ami még gyakran ma is szekértáborokra osztja a múltjukat emésztő magyarokat. Tibi bácsi a beszélgetés végére nagyon elfáradt, a széken ülve többször is elbóbiskolt. Valami végtelen nyugalom lett rajta úrrá, azok nyugalma, akik már megtették mindazt, ami rajtuk múlott...
Végül egy alig negyedórás filmet készítettünk, summázatát az 56-os forradalmár gazdagon elbeszélt életének.
Alig egy héttel később, a forradalom kitörésének 58. évfordulóján Ujságh Tibor a tiszteletére adott gálaesten Szita Károly polgármestertől átvette a Szabadságért Kaposvár Emlékérmet. Az elismerést, amelyet csak az kaphat meg, aki példaértékű magatartásával, emberi helytállásával, elhivatott művészeti, közéleti munkásságával hitet tett a nemzeti szabadság eszméje mellett. Nézzék meg, hogyan fogadta élete utolsó, számára talán legfontosabb kitüntetését:
Ujságh Tibor 2001-ben úgy nyilatkozott, hogy egy nagy célja maradt hátralévő életére:
Nevezzék meg a bosszúállás idején bennünket kínzó gazembereket. Megbüntetni őket nem kell, nehogy a mai hajlott öregkorukra való tekintettel még sajnálkozást keltsenek! De kérjenek bocsánatot, kövessék meg a magyar nemzetet!
Fájdalommal értesültem Ujságh Tibor haláláról. Az 1956-os forradalom szabadságharcosa kiállásával és egész életével tett tanúbizonyosságot a szabadság eszméje mellett. Alázatos pedagógiai munkássága, humánuma gyermekek és felnőttek sokasága számára tette méltó és követendő példaképpé. A kaposváriak közössége elismerése és megbecsülése jeleként idén október 23-án Szabadságért Kaposvár Emlékérem adományozásával mondott neki köszönetet életművéért. Szeretteinek, tisztelőinek Kaposvár valamennyi polgára nevében szeretném kifejezni részvétemet. Szita Károly polgármester |