Heti beszélgetés A város minden porcikáját ismerni kell!

2014. 11. 10., hétfő, 06:03

Ismét lesz Városi Főmérnöke Kaposvárnak - döntött a közgyűlés. A polgármester a posztra Tóth István, korábbi alpolgármestert jelölte. Vele beszélgetett lapunk.

Korábban már létezett ez a cím, mégpedig a 19. század végén. A tisztséget pedig Bereczk Sándor töltötte be, aki a modern városfejlesztés kiemelkedő alakja volt. 

Először is gratulálunk a kinevezéséhez! A neves előd után nem kis kihívás betölteni ezt a tisztséget.

Mindenek előtt szeretném megköszönni a városlakóknak és a munkatársaimnak azt, hogy az elmúlt négy évben segítették az alpolgármesteri munkámat. A kapott bizalmat pedig igyekszem megszolgálni.
Úgy érzem óriási kihívás lesz ez a feladat, és köszönöm a bizalmat. Alpolgármesterként a kijelölt területek egy részével már foglalkoztam. Mindenképpen megkönnyíti a helyzetemet, hogy a várost jól ismerem, ahogy a feladatot is. Már „csak” meg kell vele birkózni. Ehhez adottak a jó kollegák, ahogy a városlakók is sokat segítettek észrevételeikkel. Meggyőződésem, hogy akkor lehet jó és gyors döntéseket hozni, ha a város minden porcikáját, mozdulatát ismerjük.

Mi lesz a feladata?

Két fő terület van. Egyrészt az üzemeltetés, amely döntően a városgondnokság feladatkörét öleli fel, a hó-eltakarítástól kezdve a kertészeti munkáig. Másrészt az uniós és saját fejlesztések koordinálása. Ennek megfelelően két fő szervezet tartozik majd hozzám a műszaki igazgatóság és a városgondnokság, továbbá én felügyelem majd a közműcégeket is. A koordinálás mellett a végrehajtásért és a számonkérésért is én leszek a felelős. Ezen felül én fogom kiépíteni azt a csapatot, amely ezt a feladatot jól végre tudja hajtani. Meggyőződésem, hogy ehhez kiváló csapatmunka kell, intenzív belső együttműködéssel. Gyorsabban és hatékonyabban szeretnénk reagálni az észrevételekre, bejelentésekre, továbbá az ezekre történő visszajelzésekre.

Tudott már egyeztetni a közvetlen kollegáival?

Sok időm még nem volt erre, hiszen Városi Főmérnökként ez lesz az első munkanapom. Addig azonban eljutottunk, hogy megbeszéltük: megkeressük a lehető leghatékonyabb munkamódszert. Ehhez várok javaslatokat.

Említette, hogy a bejelentésekre hatékonyabban szeretnének reagálni. Milyen elképzelései vannak e tekintetben?

A kollegáimnak is sokkal jobban bent, pontosabban kint kell élnie a városban. Szeretném, ha követnék azt a munkamódszert, amit én is folytatok. Életem jelentős részét kint töltöm a városban, és igyekszem mindenről személyesen tájékozódni. Ennek meg fogjuk teremteni a szervezett és tervezett formáit is, közös, ütemterv szerinti bejárásokkal. Fontos, hogy a munka minél hatékonyabb legyen, azaz ne legyenek átfedések. Terveim szerint minél többször magam mellé veszem a kollegáimat, és együtt kocsikázunk, gyalogolunk vagy éppen biciklizünk, hogy testközelből lássuk a felmerülő gondokat.

A polgármester úr megfogalmazott ön felé elvárásokat?

Elég egyértelműen megfogalmazta, hogy hatékony, gyors és pontos munkavégzést vár tőlem, és a kollegáimtól is. Ebbe azt gondolom, minden benne van. Egyébként szakterületemen én is csak a jót és a jobbat tudom elfogadni.

A közmunkások koordinálása is az ön hatáskörébe tartozik majd. Sokat bírálják ezt a programot. Ön szerint hogyan lehet ezt minél hatékonyabban működtetni?

Elsősorban az ellenőrzések növelésével. Függetlenül attól, hogy sok kritikai megjegyzést kapunk, és időnként jogosan, amikor bekérem a teljesítményeket egy adott munka után, kézzel fogható a munkavégzés. Egyúttal élni kell azzal, amivel a városgondnokság most is él. Aki fegyelmezetlen, és nem akar dolgozik, attól meg kell válni, azoknak az érdekében, akik jól dolgoznak. Három-négyszáz ember vesz részt a kaposvári közmunkaprogramban. Ez egy nagyvállalatnak megfelelő létszám, ráadásul a város különböző pontjain, elszórtan folyik a munkavégzés. Ebbe könnyen becsúszhat egy kis hiba, de nem sok. 

Ezeket olvasta már?