Gőzerővel folyt az önkéntes munka az evangélikus templom körül

2014. 10. 11., szombat, 17:44

Pénteken indult útnak a „72 óra kompromisszum nélkül” önkéntes hétvége Magyarországon. Országszerte 8000 fiatal kezdte meg a három napon át tartó önkéntes munkáját az önkéntes ifjúsági akció keretein belül. Kaposváron is munkához láttak.

Országszerte 330 helyszínen folytak és folynak társadalmi és közhasznú munkálatok egészen vasárnapig.

A Kaposváron megvalósított projektet a Kaposvári Evangélikus Egyházközség koordinálta, de érkeztek az evangélikusokon kívül katolikus és református fiatalok is a munkálatokra, hogy együtt népszerűsítsék az önkéntességet, és együtt hívják fel a figyelmet, hogy összefogva, nagy dolgokra lehetnek képesek, és sokat tehetnek környezetünkért, és másokért.

A 72 óra kompromisszum nélkül ökumenikus ifjúsági akció évről-évre nagyobb támogatást és népszerűséget kap: idén már közel tízszer annyi önkéntes vett részt az akcióban, mint hét évvel ezelőtt, az első magyarországi 72 óra kompromisszum nélkül programban. Mindez ékes bizonyítéka annak, hogy helye van hazánkban ennek a kezdeményezésnek, a fiatalok készek rá, hogy áldozatot hozzanak másokért, csak fel kell hívni a figyelmüket ennek a szükségességére, és lehetőségére.

Az országos nyitórendezvényen Fabiny Tamás evangélikus püspök Ézsaiás könyvéből idézett: „Itt vagyok, engem küldj.” (Ézs.6:8) Ezt az önfeláldozó lelkesedést kell népszerűsítenünk a világban. Látható cselekedetekkel, példamutatással, de alázatosan. – fogalmazott.

Kaposváron Pongrácz Máté köszöntő szavaival indult útnak szombat reggel a három nagy projektből álló munkafolyamat. A több mint 60 kaposvári résztvevő egy jelentős része a város utcáit járta végig, szemetet keresve és szedve. Munkájuk által mentesült az eldobott szeméttől a Kossuth utca, a Nemzetőrsor és a Honvéd utca, a Sávház környéke, a Berzsenyi park, a Szent Imre utca és a hozzá tartozó parkolók, a Sávház környéke, valamint a Damjanich és a Petőfi utca.
A nap második projektjeként az evangélikus templom előtti kerítés lefestésére vállalkozhattak a fiatalok, harmadik projektben pedig az evangélikus gyülekezeti terem és templom takarítására és díszítésére került sor.

Az esemény végén Dér Tamás, a körzet képviselője is találkozott a fiatalokkal és örömét fejezte ki az önkéntes munka sikerének. A megfáradt önkéntesek munkájuk befejeztével az evangélikus templom udvarán nagyon finom ebédben részesültek és egy szép pólót kaptak emlékül, melyen a hétvége logója volt látható.

Bízunk benne jövőre tovább növelhetjük a városban önkéntes munkát végzők számát a 72 óra kompromisszum nélkül rendezvénysorozattal.

Ezeket olvasta már?