2014. 10. 06., hétfő, 06:09
Kevesen tudják, hogy az aradi vértanú Knezić Károly egyik szépunokája jelenleg is Toponáron, Kaposváron él, sőt, 2000 óta a városi közgyűlés tagja. Mihalecz Andrással a neves felmenőről, 1848-49 jelentőségéről beszélgettünk a nemzeti gyásznap előtt.
Nemrégiben tudtuk meg, hogy az aradi vértanúk egyikének egyenes ági leszármazottja. Mesélne a családi kötődésről?
- Knezić Fülöp egy osztrák szolgálatban álló horvát határőrtiszt volt, s 1808-ban született fia, Károly is katonai pályára ment. Grazban végezte el a katonaiskolát, majd 1842-ben Egerbe helyezték. Ekkor ismerkedett meg Kapitány Katalinnal. Házasságukból született meg 1845-ben Miskolcon Knézić Olga, aki később hozzáment Gröber Józsefhez. Az ő gyermekük az 1878-ban megszületett Gröber Sándor András, aki felnőttként elvette Krohn Emma Lujzát. András és Emma házasságának egyik gyümölcse az 1910 márciusában született Gröber Lujza, aki az én nagymamám.
Mit tud Knézićről?
A királyi Magyarország területén, Veliki Grđevacban született. Vallásos, csendes, zárkózott ember volt, ugyanakkor humora is lehetett. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a halál torkában, a törvényszék előtt a következőket mondta: "Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat." A harmadik hadtestet vezette, főbb csatáit Tápióbicskénél, Komáromnál, Budán és Pereden vívta. Kossuth ki akarta nevezni Erdély kormányzójának, ám ez a megváltozó körülmények, a romló politikai helyzet miatt nem történt meg. A kivégzése egyébként nemcsak igazságtalan, de törvénytelen is volt. Nem tudták elvenni ugyanis a rendfokozatát, mert az a feleségénél volt, így tábornokként végezték ki, noha akkoriban tisztet nem akaszthattak fel.
A családi hagyományban hogyan él, mit jelent Önnek, hogy ilyen neves felmenője van?
Nemcsak október hatodikán jut eszünkbe, hanem nagyon sokszor beszélgetünk róla, akár családi eseményeken, akár spontán módon, ha szóba jön 1848, vagy valamilyen rokoni kapcsolat, esetleg születik vagy elhalálozik valakink. De nem szomorkodunk, inkább büszkeséggel emlékezünk. Jó érzés tudni, hogy egy ilyen kiváló ember a vérrokoni vonalon belül van, leszármazottai vagyunk.
Nem néztetek erőst, hogy szolgáljátok,
Ki fényesen majd jutalmazni tud,
Akit szolgáltatok egy árva hon volt,
Im sírotokra emlékkő se jut.
Madách Imre: Az aradi sírra
Mára nézve mit üzenhet, hogy félig horvátként állt ki a magyar szabadság ügye mellett?
Szent István mondta, hogy Magyarország ereje a sokszínűségében rejlik, amit a Szent Korona szimbolizál. A Kárpát-medencében éltek olyan népek, olyan emberek, akik nem magyar anyanyelvűek voltak, de valamiért mégiscsak fontosnak tartották az idetartozást, s amikor szükség volt az áldozathozatalra, készek voltak az életüket is adni az országért. Sokan még magyarul sem tudtak, mégsem volt akadálya ez egy olyan összefogásnak, amelyet csak ritkán tapasztalhatunk meg a történelemben. Talán ez a legfőbb üzenet számomra.
Hogyan éli meg azt, hogy október hatodika ma nyilvánvalóan nincs a helyén a magyar emlékezéskultúrában?
Az egyik gondom az, hogy amikor 1848. március 15-t ünnepeljük, kissé eltolódik a hangsúly, s Pilvax kávéházi legendákról beszélünk. Kétségtelen, hogy szép és romantikus történet, ám mintha a lényeg elveszne közben. Nem kétségbe vonva a márciusi ifjak tetteit, azért mégiscsak el kell mondani, hogy az a politikai helyzet, ami akkor sújtotta az ország népét, nemcsak Pesten váltott ki ellenérzést. Mert akik az országhoz tartozóknak vallották magukat, azok egységesen, két vállal a magyar szabadságért küzdöttek, köztük azok a tábornokok is, akik aztán 1849. október hatodikán életüket adták Aradon a hazáért. Ha ezt nem tudatosítjuk azokban a gyerekekben, akik ma a történelmet tanulják, akkor sosem fogják megérteni, hogy mitől nemzeti gyásznap október hatodika. A tudatosítás egyik eszköze és lehetősége pedig az, ha ma este 7 órakor minél többen részt vesznek a városligeti megemlékezésen.
