fejlesztés Végéhez közeledik a műtéti tömb rekonstrukciója

2014. 09. 24., szerda, 17:13

Májusra befejeződik a Kaposi Mór Oktató Kórház Műtéti Tömbjének rekonstrukciója. Jelenleg a három ütemre tervezett beruházás utolsó fázisa zajlik, a tömb középső épületrészét újítják fel, mind az infrastruktúrát, mind orvosi műszereit tekintve.

Az elmúlt Európai Uniós fejlesztési ciklusban a Kaposi Mór Oktató Kórház mintegy 17 milliárd forint fejlesztési forrást nyert el, melynek megvalósulásával megerősítette térségi és dunántúli központi ellátóhely szerepét. A „Pólus” beruházási programmal egy XXI. századi, szolgáltató szemléletű, 400 ezres lakossági kört ellátó, 24 órás, folyamatos, poliklinikai működésű kórház kialakítása valósult meg.

A Marcali Városi Kórház 2013-as integrációja óta a Kórház kiemelt céljai között szerepel a Marcali Telephelyen a kialakított progresszivitási szinteknek megfelelő ellátás és infrastruktúra fejlesztése, valamint a kaposvári Műtéti Tömb felújításának befejezése, melyek a jelen projekt keretében valósulhatnak meg, mintegy másfél milliárd forint európai uniós forrás felhasználásával. E projekt részeként, a kórház székhelyén található, 1985-ben épült Műtéti tömböt együttesen alkotó három dilatációs egység középső része kerül felújításra, mintegy 2900 m2 területen. A két szélső épületrész rekonstrukciója címzett állami támogatásból már korábban megtörtént, azonban a középső részre szánt források máshova kerültek. A rekonstrukció befejezése statikai okokból is nélkülözhetetlenné vált, elsődleges célja az IMS rendszerű szerkezet megerősítése. A kivitelezés szakmai tartalma a Központi Műtőblokk középső három műtőjének teljes felújítása, a Központi Aneszteziológiai és Intenzív Osztály bővítése, valamint a Sürgősségi Betegellátó Centrum betegfogadó központ megújításának befejezése.

- Rendkívül örömteli a mai nap, tekintve, hogy régi adósságunkat törlesztjük – hangsúlyozta a projektnyitó rendezvényen Dr. Moizs Mariann,a kórház főigazgatója, majd így folytatta: - Repa professzor úrral 2006 óta dolgozunk azon, hogy a kórház felújítását befejezzük. A kivitelezés már elkezdődött, s bár nem olyan látványos, mint az új tömb építése volt, de épp oly fontos. Bízom abban, hogy a projekt kivitelezési időszaka végén elmondhatjuk: építészeti szempontból az elkövetkezendő évtizedekben nincs több feladatunk Kaposváron.

A beruházás közel bruttó 665 millió forintból készül el, és tervezetten 2015 májusában fejeződik be.

Ezeket olvasta már?