2014. 09. 08., hétfő, 14:04
Hétfőn hivatalosan is megnyitották a tanévet a Kaposvári Egyetemen. A somogyi megyeszékhely campusán a tavalyihoz képest több mint 10 százalékkal több, 1256 elsőéves kezdi meg tanulmányait. 11 hallgató köztársasági ösztöndíjat is átvehetett.
A Kaposvári Egyetemen tovább nőtt a hallgatói létszám tavalyhoz képest: míg 2013-ban 1110, idén 1256 elsőéves kezdheti meg tanulmányait Kaposváron, köztük 34 külföldi – mondta az ünnepélyes tanévnyitón Kovács Zoltán oktatási rektorhelyettes. Hétfőn mindegyiküket az egyetem polgárává fogadták, miután fogadalmat tettek.
A tanévnyitón Palkovics László felsőoktatási államtitkár is köszöntötte a megjelenteket. Mint a felsőoktatási stratégia kapcsán elmondta, az alapok kitűnőek, mindenki előtt nyitva áll a lehetőség, hogy diplomához jusson. – Az értékes, munkához juttató diploma közös érdek – tette hozzá. Palkovics László arról is beszélt: a kormány stratégiai területként, kiemelten kezeli a mérnök, a gazdasági, a pedagógus, az orvos- és az agrárképzést. Az államtitkár az elsőévesekhez külön is szólt, mondván, életük legszebb időszaka előtt állnak, azonban a diplomához munka is kell.
A tanévet hivatalosan Repa Imre nyitotta meg. Az egyetem általános és tudományos rektorhelyettese kitért rá: Kaposváron elkezdték átalakítani a struktúrát, a szakok 10 százalékát leépítették, mégis nőtt a hallgatói létszámuk. – Isten hozta önöket! Kívánom önöknek, hogy legyenek reményeik, céljaik. Az oktatók pedig hagyjanak nyomot a hallgatókban! – fogalmazott.
A résztvevőket Szita Károly is köszöntötte. Kaposvár polgármestere hangsúlyozta: az egyetemi polgárok nélkülözhetetlenek a város életében, továbbá arra kérte őket, ismerkedjenek a várossal, „érezzék meg Kaposvárt”.
A tanévnyitón tiszteletbeli doktorrá és professzorrá fogadták dr. Schmitt János akadémikust, tiszteletbeli doktorrá pedig Mátrai Mártát, az országgyűlés háznagyát, valamint 11 köztársasági ösztöndíj is gazdára talált.