A növekedésnek köszönhetően százmilliárddal több jut az egészségügyre

2014. 09. 04., csütörtök, 16:07

Ma rendezik meg az 52. Somogyi Egészségügyi Napokat a Kaposvári Egyetemen, amely az egészségügyi ellátásban dolgozók legnagyobb megyei rendezvénye. A konferenciának ez alkalommal a Kaposi Mór Oktató Kórház a házigazdája.

A megyei családorvosok konferenciájának is helyt adó eseményt Zombor Gábor államtitkár (Emberi Erőforrások Minisztériuma) nyitja meg, aki első alkalommal találkozik ilyen fórumon Somogy megye egészségügyi dolgozóival.

Ebben a pályázati ciklusban több mint 23 milliárd forintot fordítanak Magyarországon az egészségügy fejlesztésére, ebből Somogyba 16 milliárd kerül – hangoztatta megnyitójában az államtitkár.

- Jövőre befejeződik a kórház fejlesztése, ezzel együtt a Bajcsy Zsilinszky utcában megszűnik a forgalomkorlátozás, és új parkolókat is építünk. Mindemellett nekiállunk a háziorvosi rendelők felújításának. Mégsem ezért jöttem most ide, hanem azért, hogy köszönetet mondja önöknek minden kaposvári nevében azért a munkáért, amit egészségügyi szakemberként végeznek – mondta Szita Károly, Kaposvár polgármestere.

- Az egészséges embernek száz kívánsága van, a betegnek csak egy, hogy újra egészséges legyen. Sajnos a magyar egészségügy, az utóbbiak közé tartozik – hangsúlyozta Gelencsér Attila. A megyeim közgyűlés elnöke hozzátette azt is, hogy azzal, hogy Magyarországon idén 3-4 százalék körüli a gazdasági növekedés, mintegy 100-150 milliárd forint plusz forrás jut az egészségügyre.

A résztvevőket végül dr. Moizs Mariann, a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház főigazgatója köszöntötte, aki kiemelte azt is: büszkék arra, hogy 25. alkalommal rendezik meg ezt a konferenciát, és arra is, hogy ez a közösség mindig tudott újat felmutatni.

Ezeket olvasta már?