2014. 08. 26., kedd, 12:47
Mától már 120 házi segélyhívó működik Kaposváron. Kedden ugyanis újabb 20 készüléket szereltek fel egyedül élő, 65 év feletti idős kaposváriak lakásásba.
Szita Károly polgármester elkötelezett az iránt, hogy a kaposváriak közösségének minden olyan idős tagja megkaphassa ezt a segítséget, akinek egészségi állapota szükségessé teszi. Az önkormányzat csaknem 1,7 millió forint értékben szerelte fel az újabb készülékeket.
Kaposváron 2008-ban 70 készülékkel indult az időseknek, betegeknek, rászorulóknak indított segítő program. Ma már 120 segélyhívó van üzemben. Ennek fenntartására, üzemeltetésére Kaposvár 3 millió forintot fordít éves szinten.
Tavaly 211 esetben kértek ilyen módon segítséget. Idén eddig csaknem 100 hívás érkezett. Ha a jelzőkészülék gombját megnyomják, a Liget otthonban rögtön tudják, hogy segítségre van szükség, és a gondozó azonnal indul a helyszínre.
A segélyhívó készüléket azok az idősek, fogyatékkal élő vagy beteg emberek kérhetik, akik otthonukban élnek és egészségi állapotuk, valamint szociális helyzetük miatt rászorulnak - tájékoztatta lapunkat a Városháza.